FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tállai András képviselő úr bizonyára rosszul hallja ezt a vitát, mert igaz, hogy a 46 százalékos adókulcs 25 ezer főt kedvezőtlenül érint - ezt a magam részéről el tudom fogadni -, de azt mondja, hogy ez példátlan lépés. Lehet, hogy példátlan, mert a Fidesz-kormány például 1998-ban, amikor tárgyaltuk az adótörvényeket, az adójóváírás csökkentését több százezer ember rovására követte el; nem 20 ezer emberére, hanem százezrekére. Tehát ő bizonyára hallott ilyen vitát, ha itt volt a parlamentben, de ha nem volt itt, akkor is tudja, hogy milyen javaslataik voltak ezen a téren, amit önök egyébként meg is szavaztak.
Hogy a kormánypártok miért nem nyújtottak be a társasági adóval kapcsolatban több módosító javaslatot? Azért, képviselőtársam, mert a kormány előterjesztése ezen a téren meglehetősen korrekt volt, és valójában adócsökkentést tartalmaz több területen: a nagy adózók esetében is, a nagy társaságok esetében is, és jelentős fejlesztést, bővítést tesz lehetővé azok esetében is, akik lényegesen kisebb méretű vállalkozások.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Igaz, hogy a mikrovállalkozásokra, kisvállalkozásokra ez kevésbé terjed ki, de a kormánynak erre vonatkozóan is vannak javaslatai, nem ebben a társaságiadó-körben. Úgy gondolom tehát, hogy a kormány javaslata éppen a társasági adó esetében valós csökkentést tartalmaz, és kormánypárti képviselőként ezt nem tudtuk már túllicitálni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés