SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vita szabályaitól egyébként nem az ellenzék tért el, hanem a kormánypárti oldal. Egy dolgot szeretnék kérni mind a két oldaltól és az elnök úrtól, ezért jelentkeztem ügyrendben, hogy tartsuk magunkat kifejezetten a részletes vitához. Ez az egyik.
A másik pedig, hogy Göndör képviselő úrnak szeretném mondani, hogy ha itt tartózkodott volna végig az ülésteremben, akkor valószínűleg hallotta volna azt, amikor konkrétan pontos számadatokkal (Közbeszólások.) Akkor a képviselő úr itt tartózkodott, de mégsem figyelt, mert én pontos számadatokat mondtam akkor, amikor egyébként a 240 ezer forintos adókedvezmény megtartásának az indokolásáról beszéltem. Ha figyelt volna a képviselő úr, akkor hallhatta volna. De gondolom, ott lesz a jegyzőkönyv, felidézheti egyébként a vita menetét az elkövetkezendő időszakban.
Azt szeretném kérni nagy tisztelettel képviselőtársaimtól, hogy a 438-as módosító indítványunkat a továbbiakban is legyenek szívesek megfontolni, és a telkekre kivetendő 25 százalékos áfamértéket csökkenteni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen a szót.
(0.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés