SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hadházy Sándor képviselőtársam hozzászólása már majdnem okafogyottá tette a hozzászólásomat, de azért hadd tegyem hozzá, hogy örökölni sosem jó, és az öröklésnél, amire képviselőtársam célzott, nem éppen ezt a réteget érintik azok a változások, amelyeket most javasol a kormányzat elfogadni az illetékváltozásoknál.
Kosztolányi Dénes képviselőtársam hozzászólására csak azt szeretném megkérdezni, hogy hol van beleírva a törvénybe, hogy kötelező igénybe venni, mert szinte úgy lehetett a hozzászólásából kivenni, hogy szerencsétlen állampolgár mit tud csinálni, ha itt ezzel az adófelfüggesztést rátukmálja a törvényen keresztül az állam, és most nem tud mást tenni, mint hogy kötelezően igénybe veszi. Én, bármilyen figyelmesen olvasom ezt a módosítást, nem érzem ki belőle, hogy ezt kötelező lenne igénybe venni.
A másik: mitől csökken az életszínvonala annak az esetleg kisnyugdíjasnak, aki azt mondja, hogy felfüggeszti az adófizetését, és nem kell megfizetnie a nagyon kis jövedelméből azt az adót, mert nem tudja megfizetni, de az ingatlana fedezetet ad rá? Utána jön az a folyamat, amiről Farkas Imre képviselőtársam beszélt, hogy vagy az örökösök megváltják majd ezt, amikor örökölnek, ha hozzá akarnának jutni az örökrészhez, vagy az önkormányzat ki tudja magát elégíteni, de életében annak az embernek, aki igénybe veszi ezt a lehetőséget, annak az életszínvonala nem fog csökkenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(23.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés