DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Herényi Károly képviselőtársamnak nagyon röviden, távirati stílusban: nagyon fontos a Szocialista Pártnak is a véleménynyilvánítás szabadsága, de fontos az embereknek az emberi méltósághoz való joga is. És itt van egy valódi konfliktus, amelynek feloldására kísérletet tesz a kormány ebben az előterjesztésben. Méghozzá olyan kísérletet tesz, amely megítélésem szerint szükséges is, mert nem azt mondom az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalásaira, hogy azok már túlzottan meghaladottak, de a változó idők kapcsán és a társadalomban lezajló jelenségek kapcsán igenis fel kell vetni azt: vajon még mindig olyan kőkeményen és sziklaszilárdan állnak ezek a megállapítások, mint ahogyan a két ominózus határozatban azok megfogalmazódtak?

A másik pedig a törvények végrehajtatása. A jó törvényt könnyű végrehajtani. Általában akkor jelentkezik probléma az igazságszolgáltatásban - és ezt most nem szűken a bírói igazságszolgáltatásra értem, hanem az egész rendszerre -, mert azt könnyű betartani, ami egyértelmű és jó; ugyanakkor fogadjuk el azt, hogy a gyűlöletre uszítás elkövetési magatartás rostáján egy csomó olyan cselekvőség esik ki, ami teljes joggal irritálja a magyar társadalmat, minket is, önöket is, titeket is, egyformán! Tehát azt a hidat kell megkeresni vagy azt a keskeny pallót kell megkeresni, ami a két alapjog védelmét is szolgálja, de ugyanakkor egyfajta társadalmi megnyugvást, egyfajta társadalmi békét is eredményezhet, mert békét csinálni is csak háborúban lehet, igen tisztelt, kedves képviselőtársaim. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu