DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő Úr! Nem tudom, lehet, hogy nem érti a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontját: mi nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, tehát tőlünk ne tessék félni, nagyon kérem, de valóban az a véleményünk, hogy az a szöveg, ami ebben a törvényjavaslatban benne van, bizony nagyon sok hecckampányt, nagyon sok megalapozatlan rágalomhadjáratot, amely indulatok felkorbácsolására alkalmas, büntethetővé tesz.

Mi nem akarjuk ezt kriminalizálni, nem támogatjuk a törvényjavaslatot, nem azzal a kiforgatott logikával, amit ön mond, hanem azért, mert a véleménynyilvánítás szabadságába igenis belefér az, hogy a véleménynyilvánítás az emberekben érzelmeket, adott esetben indulatot is kelthet. Tehát jogi értelemben ez egy megengedett magatartás, nem Kuncze frakcióvezető úré, mert az a most hatályos törvény szerint is a büntető törvénykönyvbe ütköző verbális megnyilatkozás volt, de azt leszámítva ezek a magatartások beleférnek a jogba, és nem is akarjuk, hogy ne férjenek bele, tehát ne tessék ettől félni.

Azt viszont az ügy jogi részétől teljesen függetlenül szeretném a magam részéről kiemelni és hangsúlyozni, hogy én örülnék, ha erről a szenvedélyről ebben az országban a közbeszéd lejjebb szállna, szerintem ezen mindenki nyerne, és kérem, hogy ezt ne állítsa be úgy, ahogy ön a kétperces hozzászólásaiban ezt itt láttatni szeretné, mert ez sem fair, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu