BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban elhangzott szóbeli kiegészítésben és a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazott célokkal természetesen egyetértünk, hiszen mi lehet a baj azzal, ha egyenlő bánásmódot, esélyegyenlőséget kíván biztosítani a benyújtott törvényjavaslat. Tehát ezzel a megfogalmazott vagy a kitűzött céllal - hogy egészen pontos legyek - egyetértünk, de fenntartásaink vannak a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazottakkal, illetve azzal az elképzeléssel, miszerint egy ilyen törvény elfogadása egyidejűleg és egyúttal biztosítja a munkavállalók számára az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot.

(17.50)

Fenntartásaink vannak azért, mert az eddig eltelt időszakban a folyamatos gyárbezárásokat követően, a statisztikát figyelve úgy látjuk, hogy esélyt akkor tudunk biztosítani - maradva szigorúan a foglalkoztatási bizottság tárgykörénél - a munkavállalók számára, ha van munkahely, tud választani és nincsen kiszolgáltatott helyzetben. Mert szeretném felhívni például arra a figyelmüket, hogy a munka törvénykönyvének többszöri módosítása a jogharmonizáció keretében már az előző ciklusban és az azt megelőző ciklusban megtörtént. Megtörtént az előző ciklusban, hogy a bizonyítási teher forduljon meg, vagyis ne a sérelmet szenvedett munkavállalónak, hanem a munkáltatónak kelljen bizonyítania azt, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés. Ennek ellenére nem ismerek, nem hallottam olyan bírósági, munkaügyi perekről, amelyek azt bizonyítanák, hogy ennek a törvényi változtatásnak sikeres eredménye lett volna.

Azért vannak fenntartásaim most is a benyújtott törvényjavaslatban megfogalmazott eljárásbeli módosításokat illetően, mert nehezen képzelhető el, hogy ma, amikor a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van - függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal, függetlenül attól, hogy pályakezdő vagy hosszú évek szakmai gyakorlata áll mögötte, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő -, ma sajnos nincs olyan helyzetben egyetlenegy munkavállaló sem, hogy biztos lehetne abban, hogy ma még megvan a munkahelye, és holnap is elindulhat a munkahelyére, mert megtalálja ott a gépeket, vagy ott lesz még az íróasztala a helyén, ott, ahol tegnap meg tegnapelőtt is állt.

Hiába léphet fel most társadalmi szervezet, érdekképviseleti szervezet a sérelmet szenvedett helyett és nevében, ha ennek híre megy, az egészen biztos, hogy feketelistára kerül ugyanúgy, mint ahogy ez idáig is. Ha valaki egy ilyen helyzetbe került, megpróbálta beperelni vagy kísérletet tett egyáltalán arra, hogy beperelje a munkáltatóját, onnantól kezdve nem talált magának munkát. Ezért mondom azt, hogy ma a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van, és ennek a törvénynek az elfogadása sem fogja a helyzetét az ő javára megváltoztatni.

Ezen túlmenően kifogásoltuk, hogy a hosszú társadalmi vitáról, az ott elhangzottakról sajnos az Igazságügyi Minisztérium képviseletében megjelent úr nem tudott nekünk számot adni, pedig érdekelt volna bennünket az, hogy melyek voltak azok az ötletek, javaslatok, amelyeket a civil szervezetek megfogalmaztak, ezek közül mi az, ami beépítésre került, mi az, ami nem, és ami nem, az miért nem.

Továbbá nem értünk egyet azzal, hogy csak az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató költségvetési intézménynél kell esélyegyenlőségi tervet készíteni, hiszen a legnagyobb probléma – igaz, most már a közigazgatást is elérte - ma még egyértelműen a versenyszférában van, ezért jó lenne, ha a versenyszférában foglalkoztatóknak a legalább 150, 200 vagy 250 főt foglalkoztató cégeknél is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a tervet el kellene készíteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu