KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatban szeretnék érvelni az egyes módosító javaslatok mellett.
(19.50)
Elsőként az 1. és a 20. sorszámmal jelzett módosító indítványok mellett, amelyek tartalmi részei azzal foglalkoznak, hogy a kollégiumok is benne legyenek-e a Szakképzési Alapból részesülők kedvezményezetti körében. Értelemszerűen ez a módosító javaslat azért került be, mert nagyon kevés olyan kollégium van, amely önálló intézményként működik a közoktatásban, illetve a szakképzésben, és ezen kollégiumoknak szinte túlnyomó többsége, mondhatnám, teljes mennyisége valamilyen formában kapcsolódik a szakképző intézményekhez. Tehát az ott folyó tevékenység és az ott élők is a szakképzéshez kapcsolódnak, ilyen formában az ottani fejlesztéseket, méltán mondhatjuk, a szakképzés fejlesztésének is betudhatjuk. Tehát a törvény kollégiumokra vonatkozó bővítését javasolja ez a módosító indítvány.
A következő a 2. sorszám alatt jegyzett módosító indítvány az ajánlás sorszáma szerint, ez pedig a fogyatékkal élőket foglalkoztató gazdálkodó szervezetek mentességével foglalkozik. Elismerve azt a tényt, hogy a fogyatékosokat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek mentessége a gazdálkodásuk szempontjából nem biztos, hogy olyan helyzetbe hozza, hiszen ez a béralapnak csak 1,5 százaléka, de éppen a mai nap tárgyalt esélyegyenlőségi törvényre való hivatkozással adtuk be módosító javaslatunkat. Ez egy nagyon fontos, gesztus értékű megkülönböztetés lehet, egy olyan pozitív diszkrimináció, amely méltán fogadható el egy esetleges támogatás esetén.
A következő a 12. sorszám alatt jegyzett módosító indítvány, amely a decentralizált alaprész felosztásáról szól. Ennek a módosító indítványnak egyébként központi eleme... - vagy ehhez kapcsolódóan kapcsolódó módosító indítványok kerülnek beadásra, amelyek ezt a nyelvhelyességi hibát némiképpen javítják, de támogatni tudunk minden olyan módosítást, amely egyébként tovább javíthatja ennek a módosításnak a tartalmi részét, amely ezt a decentralizált alapot növeli. Hiszen, mint tudjuk, ez is valahol az esélyteremtést, a vidéken lévő és működő szakképző intézményeket hozhatja helyzetbe, ami úgyszintén támogatandó. Tehát két részből tevődik össze, szeretném hangsúlyozni: az egyik egy technikai módosítás, a másik pedig ennek a decentralizált alaprésznek a százalékos emelése, ami majd később fog bejönni kapcsolódóként.
Ezen túlmenően szeretnék szót ejteni azon egyéb módosító indítványokról, amelyek még a bizottsági ajánlásokban helyet kaptak, amelyekről részleteiben nem kívánnék beszélni, de nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy vannak olyan módosító indítványok, amelyek nem csak nyelvhelyességet javítanak, és mégis a kormánypártok és a bizottságok támogatásra érdemesnek tartották. Azt gondolom, hogy ennek van jövője, az ilyen típusú együttműködésnek, és bízom én a kormányoldal jövőbeni empátiájában, talán még a kapcsolódó módosító indítványokkal tovább javítható ez a törvény, és szolgálja a szakképzésben részt vevőket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Ivanics István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés