DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Papp Képviselő Úr! Ön rózsaszínre festi az eget, hiszen rózsaszínű pártban van, érthető a két színnek az egymásba kapcsolódása.

(16.00)

De az önkormányzatok ennél rosszabb helyzetben vannak, tisztelt képviselő úr. Nem én mondom, az Állami Számvevőszék elnöke mondta, sőt le is írták, hogy a működésre 2,5 százalék növekedés van a költségvetésben.

Az önkormányzatoknak napi problémáik lesznek a következő évben, elbocsátásokra kerül sor, iskolákat, intézményeket kell majd bezárni, tizenhárom év óta először csökkennek a normatívák, ezért úgy gondolom, hogy ez a költségvetés ezekkel a számokkal semmiképpen nem tartható. A közalkalmazotti béremelés többletfedezete nincs kiegyenlítve az önkormányzatoknál; erre szükség van, az ez évi szintre hozásra is és a jövő évi fedezetre is, különben az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerülnek.

Kérem a képviselő urat, hogy értékelje át a véleményét, és az önkormányzatok érdekében tett ellenzéki javaslatokat önök támogassák, akkor jobb lesz az önkormányzatok helyzete (Dr. Surján László: Úgy van!) 2004-ben. (Dr. Kontrát Károly: Igaza van! - Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu