SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. E késő esti órán tisztelettel köszöntöm az itt jelen lévő ellenzéki képviselők sokaságát, illetve a túlsó padokban a kormánypárti képviselő urat. Az építkezés éve lesz a következő év, erről beszél úton-útfélen Medgyessy Péter, László Csaba, illetve az egész MSZP-SZDSZ-kormány, illetve minden politikusuk. Az építkezésről az embereknek az jut eszébe, hogy egy szép ház épül, egy szép családi ház megújul, egy kert megfrissül, megszépül, ezzel szemben pedig egészen mással fogunk jövőre találkozni. Sajnos, úgy tűnik, hogy a kormány összekeveri fogalmi tárában az építkezést a leépítéssel. A jövő év nem az építkezés, hanem a leépítés éve lesz. És miért? Azért, mert eldobta tavaly és az idén azt a gazdaságpolitikát a kormány, amelyet az előző polgári kormány sikeresen vitt véghez.

Nézzük konkrétan, melyek azok a nagy területek, amelyek biztos, hogy vesztesei lesznek a jövő évnek. Az egyik nagy vesztese az önkormányzati szféra, a másik a nyugdíjasok világa lesz, a harmadik pedig a családoké.

Az önkormányzati szféráról nagyon röviden szeretnék mondani néhány szót. Azért gondolom, hogy érdemes beszélni a családok előtt róluk is, hisz a két terület összefügg egymással, még ha úgy tűnik is, hogy távol áll egymástól. Az önkormányzatok azok, amelyek figyelemmel tudják kísérni a családok helyzetét, figyelemmel tudják kísérni a lecsúszó családok helyzetét, és segíteni tudnak rajtuk, ha van lehetőségük. De miután jövő évben a szocialista-szabad demokrata kormány úgy megnyomorítja az önkormányzatokat, hogy lehetőségük sem lesz erre a segítségre, így a családok is lejjebb fognak csúszni.

Mik azok, amikkel megnyomorítják önök az önkormányzatokat? Elbocsátások, leépítések sora következik el. A normatívák csökkentése, emelkedő adóterhek, emelkedő energiaárak, csökkenő beruházások. Mindezek következménye lesz az önkormányzatok eladósodása, az önkormányzatok tönkremenetele. Kérdezem önöktől, ez az építkezés éve? Ezt gondolják önök építkezéseknek? Az elbocsátott köztisztviselők, az elbocsátott közalkalmazottak mind-mind azoknak a táborát fogják növelni, akik munkanélküli-segélyre szorulnak, akik lecsúsznak, a társadalom peremére kerülnek. Újabb családok lecsúszásához vezet ez a politika, amelyet önök hajtanak végre. Ugye, Medgyessy Péter azt mondta, megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi-gazdasági önállóságát. Szép ígéret volt, valóra nem válik.

A következő terület, ami biztos, hogy vesztese lesz a jövő évnek, akármennyire is próbálnak önök kapálózni, akármennyire is próbálják bizonygatni azt, hogy pont az ellenkezője valósul meg, az a nyugdíjasoké. A nyugdíjasoké az a réteg, mely leginkább érzékeli az áfaemelést. A nyugdíjasoké az a réteg, mely a legjobban ki van téve az energiaárak emelésének. A nyugdíjasoké az a réteg, amely mindenféle kis áremelésre nagyon nehezen tud reagálni, nagyon nehezen tud ez ellen védekezni. Akármennyire is próbálják önök azt bizonygatni, hogy néhány hetes nyugdíjemeléssel pótolni tudják a nyugdíjasok ezeket a kieső részeket, mert nem tudják. Önök egyhavi nyugdíjat vesznek el a következő évben, a 2004-es költségvetésben. Tisztelt hölgyeim és uraim, ez lesz az építkezés éve?

A harmadik, sajnos ugyanilyen szomorú terület a családok kérdése, a családok támogatása. A családoktól elvont támogatásokról szeretnék beszélni. Megőrizzük az elmúlt évek családtámogatási rendszerének eredményeit - ígérte újfent Medgyessy Péter. Ezzel szemben mit hoz a jövő, mit hoz 2004? Elbocsátások a közszférában a közalkalmazottak és köztisztviselők között - ezt már említettem. Gyermekes családok és fiatalok százezreitől vesznek el évi 120 ezer forintot, mert nem bírták elviselni önök, hogy voltak olyanok, akik önerőből építkezésbe vágtak és ezért adókedvezményt kaptak. Nem bírták elviselni. A minimálbéren élőket sem nagyon támogatják, mert 3 ezer forint emelés az ugyan sokra nem megy, viszont gyorsan megadóztatják, tehát a másik kézzel visszaveszik. Azt kell mondanom, hogy a családoktól a gázáremelés, a villanyáremelés, az áfaemelés és így tovább mind-mind megvonja azt az összeget és magasan túlszárnyalja azt az összeget, amit az adókedvezménnyel önök adni szeretnének. Azt kell mondanom, tisztelt Országgyűlés, hogy Medgyessy Péter, illetve önök nem egyetértésben állnak a nemzettel, hanem félreértésben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu