BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Harmadik napja tart a költségvetési vita, és azt kell mondanom, hogy sajnos ellenzéki oldalon nagyon sok olyan felszólalás hangzik el, amire azt lehet mondani, hogy az univerzális ijesztgetés gondolata fogalmazódik meg benne. Üdítő és ritka kivétel az olyan felszólalás, amely tárgyilagosságot, a tárgyilagosság elemeit is tartalmazza, vagy amely tényleg filozófiai aspektusból közelít a költségvetés kérdéséhez; ahogy, mondjuk, tette ezt tegnap Harrach Péter, akivel érdemes és lehet vitatkozni.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nagyon igaz, ahonnan indította a beszédét: a költségvetés nem pusztán matematika, a mindenkori költségvetésben kifejeződik az éppen politikai döntéshelyzetben lévők szemléletmódja, ha tetszik, világnézete, értékrendje.

Éppen ezért fontosnak tartom, hogy ha egyszer általános vitáról van szó, szó essen arról, hogy milyen értékek jelennek meg ebben a költségvetésben, és igen, szükséges egy összehasonlítás az előző kormányok értékrendjéhez képest. És ne tekintsék ezt képviselőtársaim visszafelé mutogatásnak, de azt gondolom, hogy a költségvetésnek valóban ez a lényege, hogy milyen szemléletmódban fogalmaz meg prioritásokat, kiket akar kedvezményezni, és mennyi pénzt von el az emberektől. Ez a költségvetés bevételi oldala, amiről heteken keresztül az adócsomagban már hosszan vitatkoztunk, tárgyaltunk; a költségvetésben inkább a kiadási oldallal foglalkozunk: mire is akarja fölhasználni azt a pénzt, hogy megjelenik-e a kormány szemléletében a jó gazda gondossága, hogy tényleg törekszik arra, hogy se túl sokat, se túl keveset ne költsön, hogy emellett azért a szükséges meglegyen, hogyan tölti föl a kamrát fölösleges és nem fölösleges dolgokkal.

Nos, én tegnap Harrach Péternek erre a hozzászólására egy nagyon rövid kétpercesben reagálhattam csak, és akkor úgy fogalmaztam, hogy jelző kívánkozna az előző kormány családbarát politikájához. Azt, hogy mennyire családbarát a Fidesz-kormány, azt négy éven keresztül és azóta is szívesen hangoztatják az ellenzéki oldalon, így általában a család mint érték jelenik meg a felfogásukban, miközben, ha megnézzük a konkrét adatokat, információkat, akkor nem általában a családok támogatása jelent meg az előző évek költségvetéseiben, hanem nagyon is differenciált volt, ahogy a családokat kedvezményezte a Fidesz-kormány, megosztva őket érdemesekre és érdemtelenekre. Én úgy fogalmaztam, hogy valójában az öngondoskodásra képes családok gyermekeit kedvezményezte jelentős mértékben, és ha fölemlítem a legfontosabb családtámogatási elemeket, akkor ezeken egyértelműen bizonyítható az állításom.

Mert mit tett a Fidesz-kormány, amire máig büszke? Először is visszaadta mindenkinek a családi pótlékot. Ez alatt magyarul azt kell érteni, hogy visszaadta a leggazdagabb 10 százaléknak is a családi pótlékot, hiszen pontosan tudjuk a statisztikákból, hogy a jövedelemkorlát azt jelentette ennek az ellátásnak a területén, hogy a felső 10 százaléktól, a legtehetősebbektől került megvonásra ez a támogatás. Büszke, máig büszke a Fidesz-kormány arra, hogy bevezette, újra bevezette a gyedet, mintha általános univerzális segítséget nyújtana az anyáknak, miközben pontosan tudjuk, hogy a gyeddel csak a magas jövedelemmel rendelkező kismamák járhattak jól, már akinek a jövedelme alacsony vagy minimálbéren van, semmit nem nyert azzal, hogy ez az ellátási forma bevezetésre került, és természetesen semmit nem számított azoknak az életében, akiknek olyan szerencsétlen a körülménye, hogy nem volt szülés előtt megelőző munkahelyük.

A legbüszkébb talán a Fidesz-kormány arra volt, hogy bevezette a gyermekek után járó adókedvezményt, amiről nagyon sokszor elmondtuk az előző évek során, hogy ez is egy olyan típusú átcsoportosítása a lehetőségeknek, az erőforrásoknak, amivel a tehetős családok sokkal nagyobb arányban járnak jól, hiszen az adókedvezmény háromgyermekes családnál évi 360 ezer forintra is tudott rúgni. És akkor csak a legfontosabb direkt, közvetlenül családtámogatási eszközöket, elemeket említettem, de természetesen érdemes a tágabb környezetet is megnézni, érdemes és szükséges kitérni, hogy mi történt a lakás, a lakáshoz jutás támogatása területén, ahol egyrészt bevezetett egy hitelkamatot, ami megint csak nem elvágólag és általában jutott el a családokhoz, hanem a tehetősebb, az úgymond hitelképes családok kedvezménye lett.

(10.20)

Nem elég a nagymértékű hitelkamat-támogatás, mindezt még megduplázta, megfejelte törlesztési adókedvezmény formájában, ami évi 240 ezer forintra rúgott.

Azt gondolom, hogy ha az ország átlagos, általános színvonala egy fejlett európai színvonal lenne, és a kormány azt tűzné ki célul, hogy az átlagot húzza még jobban fel, akkor talán még ez elfogadható filozófia is lett volna, de sajnos Magyarországon nem ez a helyzet. Sajnos Magyarországon rendkívül nagy a szegénység, nagyon sokan élnek nyomorban és mélyszegénységben. Következésképp azt gondolom, egy kormánynak kötelessége nemcsak az átlagos helyzetben lévők élethelyzetének a javítására gondolni, hanem arra is, hogy hogyan lehet az igazán rossz helyzetben élők és támogatásra szorulók helyzetén valamelyest javítani. Mert talán a patkó két oldalán ülő képviselőket nem osztja meg az a kijelentés, hogy öngondoskodásra mindegyik család nem képes; hogy vannak olyan rétegek az országban, amelyek különösen nagy kockázattal élnek, amelyek különösen vesztesei ennek az átalakulási folyamatnak, ami most már több mint egy évtizede zajlik; hogy vannak olyan rétegek, amelyek öngondoskodásra a szónak abban az értelmében, hogy munkát tudjanak vállalni és abból tisztességes jövedelmet realizálni, nem képesek. Mert betegek, mert fogyatékkal élnek, mert rokkantnyugdíjban vannak, vagy mert olyan szerencsétlenek, hogy olyan körülmények között élnek, hogy nincs munkalehetőség közel s távol. Tudjuk, hogy az ország két fele mennyire megosztott a lehetőségek tekintetében, hogy Borsodban, Szabolcsban számtalan kistelepülésen ma is 30-40-50 százalékos munkanélküliség van, és nem ezeknek az embereknek a belátásán, akaratán múlik, hogy tudnak-e munkát vállalni vagy nem.

Következésképpen az ebből a filozófiából fakadó következmény azzal járt az előző négy évben, hogy a szegények, a rossz helyzetben lévők hátránya tovább nőtt. Ezzel a filozófiával próbálja szembeállítani a magáét a jelenlegi szocialista-szabad demokrata kormány, amiben reményeim szerint, szándékom szerint, felfogásom szerint a szolidaritásnak mint értéknek megkülönböztetett jelentősége van. Ez a szolidaritás mint érték sajnos az én értékítéletem alapján sem jelenik meg kellő súllyal ebben a költségvetésben. Persze, szívesen látnék én személy szerint nagyobb támogatást a végeken. Ez a költségvetés megemeli a családi pótlékot, mint ahogy tette ezt az elmúlt évben, akkor 20 százalékos mértékben, most csak 6 százalékos mértékben, körülbelül inflációarányosan; azt a családi pótlékot, ami univerzális ellátás, mindegyik gyermek szülei megkapják.

Ez a költségvetés nagyon szerény mértékben emeli meg a gyes összegét, ami hozzá van kapcsolva az öregségi nyugdíjminimumhoz, tehát pontosan abban a 6,3 vagy 6,4 százalékos arányban emelkedik majd az ellátás, ahogy a nyugdíjak is emelkedni tudnak.

Ez a költségvetés nagyon-nagyon szerény mértékben emeli meg a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, avagy értsd: kiegészítő családi pótlékot. Tegnap Harrach Péter arra hivatkozott, hogy de hiszen a legrászorultabb családokról sem feledkeztek meg, volt nekik kiegészítő családi pótlék, ami emelkedett, miközben a családi pótlék nem. A valóság az, hogy ennek a támogatásnak a szintje rendkívül alacsony, hogy azok az emelések, amikre utalt a képviselő úr, szégyenletesen alacsonyak voltak. Ha a támogatás nagyságrendjét akarom érzékeltetni, a támogatások közötti különbséget, akkor muszáj felemlítenem, hogy míg adókedvezmény formájában például egy háromgyerekes család évente 360 ezer forintot tudott jóváírni, addig ennek a nagyságrendnek az igazán támogatásra szoruló, szerencsétlen körülmények között élő szegény családok a 40 százalékát sem tudták kézhez kapni kiegészítő családi pótlék formájában.

Nagyon örülök, hogy most nem hallok bekiabálásokat, mert én tárgyilagos vagyok, és tényeket sorolok, és azt gondolom, hogy ezekkel a tényekkel nem igazán lehet vitatkozni.

A gyermekek után járó adókedvezmény kényes kérdés; talán többen tudják, hogy én kedvem szerint hozzányúltam volna, és nehezményezem, hogy a kormánynak nem volt bátorsága hozzányúlni. Itt visszatérnék még egyszer arra a fogalomra, amit én használok, szándékosan, nem állandóan gazdagokat, tehetőseket emlegetve, akik megkapják a gyermekek után járó adókedvezményt hanem öngondoskodásra képes családokat. Mert azt gondolom, hogy nagyon sok vita, nagyon sok félreértés köztünk pont abból fakadt, hogy az általam elmondottakat próbálták úgy beállítani ellenzéki oldalon, mintha én el akarnám venni az átlagos helyzetben élő családoktól is ezt a kedvezményt vagy ezt a támogatást, miközben a javaslatunk korábban a családi pótlékra vonatkozóan, de most, az adókedvezményre vonatkozóan is egy jövedelemhatáros javaslat volt vagy lett volna. Tehát nem általában az öngondoskodásra képes, értsd, tisztességes jövedelmet munkából szerző családok megkurtítása lett volna a cél, hanem az, hogy a valóban tehetős, valóban gazdag, aránytalanul magas jövedelmet realizáló családoknál húzzunk egy plafont, és őket költségvetési adóforintokban pluszban ne támogassuk a szegények rovására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok módja, eszköze van annak, hogy egy kormány hogyan tud segíteni a gyermekeken, a gyermekek helyzetén, túl a közvetlen családtámogatási eszközökön, intézményrendszeren keresztül, intézményhálózaton keresztül, ezért tartom nagyon fontosnak megemlíteni, hogy ennek a kormánynak éppúgy, mint a megelőző szocialista-szabad demokrata kormánynak, az oktatás támogatásával kapcsolatos filozófiájában szerepet játszik a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése. Azokra a kiegészítő oktatási normatívákra gondolok, amelyek mentén lehet egy kicsit úgy javítani az iskolák helyzetén, hogy a valóban rossz családokban, rossz helyzetekben élő gyermekek esélyei kicsit kiigazításra kerülhessenek. Éppen a múlt héten kezdett foglalkozni a parlament az esélyegyenlőség törvényével. Amikor filozófiáról van szó, akkor az egyik különösen fontos érték a szememben az, hogy ne nézzük tétlenül, hogy a szegény családba született gyermekek esélyei egyszer s mindenkorra elrendeltetettek, hogy egyszer s mindenkorra faktum, hogy ez a szegénység átöröklődik, hogy legyen esély a helyzetükön javítani. Ebbe a csomagba tartozna az is, hogy különböző gyermekintézmények hogyan épülnek ki, hogy például mi történik a bölcsődékkel, amikből egy évtizeddel ezelőtt még több mint ezer volt, most pedig, 2002-re már azt látjuk, hogy 520 van összesen; hogy most már van egy csomó gyerek, néhány ezer gyerek, aki nem fér be bölcsődébe, miközben, azt gondolom, az ő élethelyzetükön nagyon sokat éppen a bölcsődei ellátás javíthatna, segíthetne.

(10.30)

Mondom ezt azért is, illetve annak ellenére, hogy én magam is egyetértettem azzal a megközelítéssel, hogy jó, ha az anya a gyermek mellett van annak hároméves koráig - tettem ezt én magam is, amikor kisgyermekeim voltak. De ha a gyesnek annyira méltatlanul alacsony az összege, és van alternatíva a közelben, van munkalehetőség, akkor nagy valószínűséggel rákényszerülnek a mamák, hogy inkább a munkalehetőséget válasszák - akkor viszont el kell valahova helyezni a gyermeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az SZDSZ - ahogy vezérszónokunk, Kuncze Gábor már bejelentette - jó néhány módosító indítványt fogalmaz meg, hogy javítson, csiszoljon ezen a költségvetésen, amit egyébként alapjaiban elfogadhatónak tart, mert takarékos szemlélet, a realitásokat figyelembe vevő szemlélet uralkodik a költségvetésben.

A módosító indítványok közül én egyetlenegyre szeretném már előre felhívni képviselőtársaim figyelmét, ez pedig a fogyatékossággal élő gyermekeknek járó emelt szintű családi pótlék differenciálása. Ugyanis ezt régóta a költségvetés, illetve a jogi szabályozás egy összegben tartalmazza, márpedig rendkívül differenciált élethelyzetek vannak aszerint, hogy az a gyermek éppen enyhe fokban sérült vagy beteg, vagy halmozottan sérült és ráadásul egyedül neveli a szülője. Mindenképpen beadok olyan módosító indítványt, amelyik az ő támogatási formájukat kicsit differenciálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu