DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki még nem hitt a fülének augusztus 20-án, Szent István napján, amikor a miniszterelnök a Hősök terén bejelentette, hogy a jóléti állam ideje lejárt - emlékeznek, ott kapta az első nagyobb füttykoncertet, azóta valahogy nincsen szerencséje ezekkel a nyilvános szereplésekkel -, nos, az a 2004-es költségvetés ismeretében már nem fog kételkedni: valóban csillagászati távolságba került egymástól a kormányprogram és a valóság.
A költségvetés benyújtása után - elhangzott ez már itt a Házban, de aki csak ma kapcsolódott be, hadd ismételjük el - esély sincsen a kampányígéretek megvalósítására, például a 800 kilométer autópálya megépítésére, a mezőgazdaság jövedelmezőségének megháromszorozására, 400 ezer új munkahely megteremtésére, a szív- és érrendszeri, valamint a csontritkulás elleni gyógyszerek ingyenessé tételére, az önkormányzatok megerősítésére, az ingyenes diákutazásra, és sorolhatnám még tovább.
Ráadásul, amit kormányra kerülésekor az egyik kezével adott, azt most kamatostul visszaveszi a szociálliberális kormány, holott a világgazdasági folyamatokban nem történt semmi előre nem látható, drámai változás, amivel indokolni lehetne a bevezetendő megszorításokat. Emlékezzünk vissza, tisztelt képviselőtársaim, a polgári kormány időszakában az volt a jelenlegi kormánypártok legnagyobb problémája, hogy a lakosság nem részesül a gyorsan növekvő gazdaság eredményeiből.
A jóléti rendszerváltás kormányának másfél éves tevékenysége nyomán viszont ma már csak emlék a jól működő magyar gazdaság. Egy újságcikkben Burány Sándor, jelenlegi munkaügyi miniszter azt mondta: jövőre 12 százalékos keresetnövekedésre és 9,5 százalékos nyugdíjemelésre lenne lehetőség. Az a probléma ezzel az idézettel, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt három évvel ezelőtt mondta a munkaügyi miniszter. Úgy tűnik, akkor még sokkal érzékenyebb volt a szociális kérdésekben. Ma már ennél jóval kevesebbel is beéri, mintha nem is a szociális fordulatot ígérő Medgyessy-kormány tagja lenne.
Ami a tényeket illeti, tisztelt képviselőtársaim, kormányra kerülése óta a Medgyessy-kormány kétezer milliárd forinttal növelte az államadósságot, a gazdasági növekedés hatéves mélypontra jutott, 13 év óta először több működő tőke távozik az országból, mint amennyi érkezik, az idei 4,5 százalékos infláció évek óta csökkenő trendje megtört, jövőre elérheti a 7 százalékot is. A villany- és gázáremelés, az adóemelések, az illetékek, a postai díjak, a víz- és csatornadíjak megemelése mindenekelőtt az értéket előállító munkavállalókat, az alkalmazottakat és a szerény jövedelműeket sújtják leginkább. Újra gyárbezárásokról, elbocsátásokról, iskola- és postabezárásokról, vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről szólnak a hírek, és joggal tarthatunk a maradék állami vagyon kiárusításától is.
15 éve, a rendszerváltozás óta nem volt példa ilyen mértékű adóemelésre, miközben az agitációs kormánypropaganda adócsökkentésről beszél. Tegnapelőtt az elmúlt évek legkritikusabb jelentését hallhattuk az ÁSZ részéről. Egyetértek az elnök megállapításával, amely szerint a beruházási keret sok helyen még a szinten tartásra sem elegendő, így 2004-re a beruházások lassítása és halasztása lesz a jellemző.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem győzzük hangsúlyozni mind a két oldalon, hogy 2004 az európai csatlakozásunk éve lesz. Számtalanszor hívtuk fel a figyelmet arra, hogy milyen nagy jelentőséggel bír, hogy hazánk milyen induló pozíciót tud kiharcolni magának. Ezért különösen sajnálatos, hogy a Medgyessy-kormány mind az idei, mind pedig a jövő évi költségvetésben figyelmen kívül hagyta ezt az elsődleges szempontot.
(8.50)
Kijelenthetjük nyugodtan, hogy hasonlóan az ideihez ez az előttünk lévő költségvetési javaslat nem szolgálja az uniós felkészülést, a kormány nem készül fel az uniós pénzek fogadására sem, ma reggel is többen szóvá tettük itt, a hétfőn várható jelentésben a miniszter urak és államtitkár urak majd elolvashatják azt, hogy bárhányadik helyen is van Magyarország, ezeknek a pénzeknek a fogadására nem tett meg eleget. Egyébként nehogy azt higgyék, hogy, mondjuk, a balti országok, Málta és Ciprus elé kerülni olyan nagy művészet a tíz csatlakozó országból, úgyhogy a sorrenddel és a tartalommal lenne érdemes foglalkozni, nem pedig a helyezési számmal.
Egyébként folytatva a felkészületlenséget, a költségvetés átláthatósága jelenleg is lehetetlen, mert a kormány az uniós előirányzatok várható összegeit nem különíti el, nincsenek kellően részletezve ezek. Reális a veszélye egyébként, tehát Magyarország a felkészületlensége miatt is igenis eleshet a közösségi pénzek felhasználásától. Csak emlékeztetnék arra, hogy például a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos uniós támogatásból az elmúlt három év alatt csupán 160 millió forint tudtunk felhasználni a SAPARD-program keretében. Ezért tekinthető hazardírozásnak az, hogy a kormány az elnyerhető uniós többletforrásokat máris rendelkezésre állónak tünteti fel.
Tisztelt Ház! A továbbiakban egy kicsit részletesebben szeretnék szólni a foglalkoztatási helyzet kilátásairól a költségvetés tükrében. Sajnos, nincs itt a tárca részéről senki, de nem meglepő ez, hozzászokhattunk, hogy a kormány nagyon gyér számban képviselteti magát a költségvetés vitájában, a felelősséget ezért ők viselik. Meglepőnek és érthetetlennek tartom a munkaügyi miniszter jövő évi költségvetéssel kapcsolatos hurráoptimizmusát, nem tudom, hogy Burány miniszter úr mire alapozza ezt a kijelentését, hogy a jövő év az építkezések éve lenne, amikor a tapasztalatok és a költségvetés számai ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyítják, hiszen az előre jelzett gyárbezárások mellett jövőre, mint ahogy ezt tegnap bejelentették, már az idei év végén is, a közszolgálatban is megkezdődnek a drasztikus elbocsátások.
A költségvetésnek ezzel kapcsolatos részletes számai egyébként megcáfolják a miniszter kijelentéseit, hiszen a 2004. évi foglalkoztatásbővítési előirányzat szerint nulla, ismétlem, tisztelt képviselőtársaim, tehát semmilyen fejlesztést nem tartalmaz a költségvetés. Ebből természetesen egy dologra következtethetünk, hogy romlani fog a foglalkoztatás jelenlegi helyzete, amire oly büszkén szoktak hivatkozni, hogy az elmúlt másfél esztendőben 1,1 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma. Jó tudni, tisztelt képviselőtársaim - még lehet, hogy önök sem tudják pontosan, mert a félrevezető nyilatkozatok ebből a szempontból igen bőségesek -, foglalkoztatottaknak azokat hívjuk, akiknek van munkájuk, és akik keresnek munkát, tehát a munkanélkülieket is a foglalkoztatottak körébe kell sorolni. Akik nem keresnek, egyáltalán nem vesznek részt, azok a nem foglalkoztatottak, ezek majdnem 50 százalékkal részesednek a magyar munkaképes korú lakosság arányában, ami 15 százalékkal rosszabb, mint a legalsó uniós ország hasonló száma, tehát a dél-európai országokhoz viszonyítva is mintegy 15 százalékkal rosszabb. Tehát ezen a helyzeten nem kíván javítani jövőre a kormány, a nulla százalékos emelkedést csak nullával lehet vagy még annál is rosszabbal, negatívval lehet jellemezni.
Egyébként ezen belül szeretném azt is a tisztelt figyelmükbe ajánlani, hogy a foglalkoztatási szerkezet is rendkívül egészségtelen, hiszen a bővülés, az 1,1 százalékos bővülés egy 32-35 ezres számot illetően a közszférára és nem a versenyszférára vonatkozik. Mivel ezek a leépítések most elkezdődtek, természetesen ezeknek az elbocsátott embereknek a száma nyilván a munkanélküliek számát fogja jövőre vagy egy megfelelő időpontban bővíteni, ugyanakkor a versenyszférában, a gyárbezárások szférájában az elhelyezkedni nem tudó fiatal diplomások lehetőségeit illetően a helyzet sokkal rosszabb, tehát a szerkezet, a foglalkoztatás szerkezete rendkívül rossz még a látszólagos nominális bővülés ellenére is.
Ezért kell azt mondanunk, hogy a múlt év végi béremelést több mint 50 ezer közalkalmazott, egészségügyi, szociális dolgozó, pedagógus, pénzügyőr, adóellenőr elbocsátásával kívánja finanszírozni a kormány. Sokan beszéltünk már erről itt az elmúlt két nap alatt. Tudjuk egyébként, hogy több ezres leépítés várható a postánál, a MÁV-nál és a honvédségnél is. Az egyik indokolás szerint éppen a bürokrácia csökkentése lenne a célja a költségvetési megtakarításon kívül a köztisztviselők és közalkalmazottak elbocsátási hullámának. Ezt akkor lehetne elfogadni, tisztelt képviselőtársaim, ha ez a közszolgálat régen beharangozott, de máig még csak meg sem tárgyalt reformjával együtt történne. A mostani koncepciótlan és a fűnyíró elvét alkalmazó létszámcsökkentés csak zavart okoz a közfeladatok ellátásában, csak lassítja az ügyintézést, és indokolatlan terheket ró a közfeladatokat ellátó munkavállalókra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Továbbra sem tartjuk helyes megoldásnak, hogy a kormány gazdasági kérdés helyett szociális kérdésként kezeli a foglalkoztatást. Az ínségenyhítő közmunka csak átmeneti megoldást jelenthet. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szakemberek szerint már jövőre szembe kell néznünk azzal is, hogy hazánkban a foglalkoztatottak száma a munkanélküliek és a munkaképes korú, gazdaságilag inaktív népesség száma alá kerülhet. Tehát hangsúlyozom, ezt nem ellenzéki politikusok és nem a költségvetési vitában szokták hangoztatni, hanem szakértői jelzések szerint ez a rendkívül kedvezőtlen arány még rosszabbra fordulhat.
Felhívnám a figyelmet arra az egyébként nem mellékes tényre is, hogy a jövő évben a foglalkoztatásra szánt, már rendelkezésre álló összegként bejelentett 62,6 milliárd forintból mindössze 13 milliárdot tartalmaz a költségvetés, a többit uniós támogatásból képzeli el a kormány. Ennek egyetlenegy szépséghibája van, sokan rámutattunk már erre, hasonlóan az előbb már említett, a költségvetésben már meglévőnek tekintett uniós többletforrásokhoz, ezeket is csak pályázati úton lehet elnyerni, és nem tudni, hogy ebből mennyit sikerül valójában lehívni. Az biztos, hogy a teljes összeget semmiképpen sem, annak - a legsikeresebb, régi uniós országok gyakorlatát is figyelembe véve - csak mintegy 60-70 százaléka szokott realizálódni.
Azon, tisztelt képviselőtársaim, már meg sem lepődünk, hogy a Medgyessy-kormány a foglalkoztatással kapcsolatos ígéreteit nem tartja be, a megígért 400 ezer új munkahely helyett jó esetben esetleg 100 ezerrel számol, azonban ennek realitása is kétséges a korábban elhangzottak tükrében. Ez is hozzáírható tehát a többi be nem tartott MSZP-SZDSZ-ígérethez. Arról nem is beszélve, hogy arról nem volt szó a kormányprogramban, hogy újra veszélybe kerülnek a munkahelyek is.
Ma már a közvélemény-kutatások is jelzik, hogy a lakosság leginkább a saját pénzügyi helyzetének romlásától és a munkanélküliségtől tart. A kormányzat nagy hírveréssel beharangozott munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő programjai eddig sorra kudarcot vallottak. Az egyik programra 1300-an jelentkeztek, és ebből hatan részesedtek. A másikból pedig 39 vállalkozó kapott támogatást. Ezek a tényszámok a tervek és a nagy hangzatos ígéretek után. Év közben pénzszűke miatt többször leállították a munkahelyteremtő támogatásokat. Mindig hónapokig nem fogadták be a pályázatokat, majd utána egy-egy lökéssel megindították, aztán újra leállították.
Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási helyzet mutatóinak javítása hosszú távon nem oldható meg munkanélküli-segélyekkel és közmunkával. Ezek csak áthidaló megoldást jelenthetnek, a valódi megoldás egy aktív, kiszámítható gazdaságpolitika lenne, aminek még a nyomai sem lelhetők fel ebben a tervezetben. A befektetőket nem az olcsó munkabérekkel kell idecsalogatni, ez a korszak az uniós csatlakozásunkkal szerencsére véget ér.
A mai kiélezett versenyben új gondolkodásmódra lenne szükség. Nem egyik napról a másikra végzett tűzoltásra, hanem jól átgondolt, világos célok mentén haladva léphetünk előre ezen a téren. A vállalkozók szeretnék tudni például, hogy milyen közterhekkel, mekkora adókkal számoljanak, mondjuk, 2-3 év múlva. Sajnos, még az sem világos, hogy jövőre mi lesz a helyzet. Nincsenek kiemelt célok, fix pontok, az embernek az az érzése, hogy minden képlékeny, hiszen naponta érkeznek a módosító indítványok, amelyek homlokegyenest mást tükröznek, mint az eredeti kormányzati elképzelés.
Tisztelt Ház! Az uniós csatlakozást követően az erősödő verseny miatt már nem lehet fenntartani az elavult foglalkoztatási szerkezetet. Az átalakítás már nem várathat magára, mert enélkül tömeges elbocsátás várható a csatlakozás után, amelyből már kaptunk és kapunk ízelítőt most és az elmúlt hónapokban.
(9.00)
Szakemberek szerint az átállás időszaka jelentősen lerövidülhetne az átképzések, a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés fokozott támogatásával. Mivel az összes foglalkoztatott körülbelül 60-70 százalékának a kis- és középvállalkozások adnak munkát, a kormánynak feltétlenül intenzívebben kellene támogatnia a hazai kis- és középvállalkozókat. Látszatpályáztatások helyett jóval több gazdaságfejlesztésre igénybe vehető támogatásra lenne szükség, amelyet sajnos nem tartalmaz a költségvetési tervezet. A foglalkoztatás szociális kérdésként kezelése helyett gazdaságélénkítő programot és mindenekelőtt azonnali cselekvést várnánk a kormánytól. Olyan gazdaságpolitikai háttérre lenne szükség, amely egyaránt biztosítja a munkahelyek létrejöttét, fennmaradását, a foglalkoztatás bővülését, ezzel együtt a bérek ütemes európai uniós felzárkóztatását, azaz a magyar gazdaság versenyképességét. Bokros Lajosnak, úgy látszik, megint más a véleménye, mert a szerény, minimális, nevetséges 3000 forintos minimálbér-növelést is helytelennek és a gazdaság számára káros lépésnek tekinti. Nagyon reméljük, hogy Bokros Lajosnak ez az újabb nyilatkozata nem fog a kormány szándékára, erre a minimális minimálbér-emelésre negatív hatást gyakorolni; ismerjük a Bokros Lajos-nyilatkozatok következményeit.
Ez a kulcskérdése annak, hogy ne kiszolgáltatott helyzetben várjuk a közelgő uniós csatlakozást. Amit azonban látunk: a költségvetésben előirányzott adóteher-növekedés, valamint az állami újraelosztás mértékének emelése mindenesetre a versenyképesség romlásához vezet. A fentebb felsorolt általános észrevételeken túl ezért nyilván nem fogja támogatni a Magyar Demokrata Fórum a benyújtott tervezetet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve tehát megállapíthatjuk: mulasztásait és tévedéseit ismét a lakossággal fizetteti meg a kormány, nincs olyan társadalmi réteg, amely nyertese lenne ennek a költségvetésnek. Minden területen elvonásokra kerül sor anélkül, hogy tudnánk, milyen cél érdekében hozunk áldozatot. Ismét beigazolódott, hogy a szociálliberális gazdaságpolitika nem képes a gazdaság szerves növekedésének fenntartására, az továbbra is csak az elődeik által felhalmozott javak szétosztásában, majd az ezt törvényszerűen követő megszorításokban merül ki. Ma sem mondhatok mást, mint máskor: Magyarország többet érdemel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés