DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2004. évi költségvetés preambuluma két nagy terület fontosságát emeli ki, az autópályák építését és a Vásárhelyi-tervet. Ezek a célok valóban fontosak és támogatandók mind a kormánypártok, mind a jelenlegi ellenzék részéről. Fontosak az országnak, mert nélkülözhetetlen fejlesztéseket céloznak, és fontosak a kormánynak, mert ezek a célkitűzések a választási ígéretek és a kormány hitelességének próbakövei.
Az ország jelenlegi miniszterelnöke személyes kötelezettség- és felelősségvállalással, sok százezer példányban fehéren feketén is kinyomtatva, a következőkre adta a szavát 2002. január 8-án, az ez alkalomból ismételten történelmi események színhelyévé vált Pilvax Kávéházban: 800 kilométer új autópályát és autóutat építünk. Hozzálátunk a 4-es metró építéséhez, a budapesti körgyűrű befejezéséhez. 2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszere, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöld folyosó létrehozását.ö Sok egyéb mellett önök ezt ígérték, ezt ígérte az önök nevében a jelenlegi miniszterelnök, ezekkel az ígéretekkel vezették félre a magyar választók 50,6 százalékát.
Mi jelenleg a helyzet? Mi a 2004. évi költségvetés realitása? 2002 második fele a megépítendő autópályák mennyiségének ködösítő, de dinamikus változtatgatásával, a realitásokat közelíteni kívánó szakemberek eltávolításával és az elkövetkezendő évek horoszkopikus elnevezésével telt el. Egy év telt el a korábban és jelenleg is, és várhatóan a jövőben is jó szakembereknek elismert tisztviselők által összeállított - s feltehetően ez volt az egyetlen bűne: a polgári kormány által elfogadott - 15 éves útfejlesztési program gyakorlatilag azonos végeredményt hozó átalakításával. A választási ígérgetésekre elköltött pénzek hiányoztak, 2002-ben új utak építése nem indult meg.
A már említett kormányhatározat, az egy évvel korábbi ígéretekről nagyvonalúan megfeledkezve, 2006-ig már csak 420 kilométer autópálya építését ígérte, az elvesztegetett egy év realitásától űzve a 2044/2003-as kormányhatározat szerinti ütemezésben, amely 2003-ban 21, 2004-ben 65, 2005-ben 38 és 2006-ban 226 kilométer átadását ígéri.
2002-ben és 2003-ban átadták a forgalomnak az M3-as Füzesabony-Polgár közötti 60 kilométeres szakaszát, az M30-ast, a szekszárdi hidat és a rávezető autóutakat, tehát mindazokat a magyar útépítő cégek és magyar kisvállalkozók által épített szakaszokat, amelyeknek még a létét is tagadták és tagadják pártszemellenzőt viselő képviselőtársaim. Gondolom, nehéz pártpolitikai rosszindulattal magyarázni azt az egyszerű, a decimális számrendszerből levezethető következtetést, hogy a 420 kilométer nem 800 kilométer, vagy egyszerűbben fogalmazva: csak a fele igaz. Kérdés, hogy igaz-e a fele?
Nézzük a 2004-es költségvetést! Való igaz, hogy 2003-hoz képest a 2004. évi költségvetés jelentősen többet, 187 milliárdot irányoz elő autópálya-építésre - ez szolidan számolva 80-100 kilométer építésére elegendő. Az is igaz, hogy az utak katasztrofális helyzete miatt korábban 100 milliárdra ígért útfejlesztési célelőirányzatból 10 milliárdot elvéve külön keretet nevesítettek a további munkák előkészítésére. De a lényegen ez nem változtat: nem látjuk a realitását a felére csökkentett ígéretek 420 kilométeres megvalósulásának sem.
Emellett az országban nemcsak autópályák és autóutak vannak. A 130 ezer kilométer önkormányzati és állami úthálózat fenntartását szolgáló, a korábbi években 70-80 milliárdos útfenntartási célelőirányzat 2003-ban 55 milliárdra zsugorodott. Ennek eredményét a nap mint nap úton lévő százezrek keserűen megtapasztalhatják. A 2004-es 87,5 milliárdos előirányzat összegszerűen természetesen többet mutat, de nem nyújt fedezetet a 2003-ban, tehát az idén kényszerűen előre elköltött tízmilliárdok pótlására.
Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági miniszter úr naptárszerkesztési készségét elirigyelve engedjék meg, hogy én is minősítsem az éveket. Gondolom, egyetértünk abban, hogy 2002 az ígérgetés, 2003 a magyarázkodás, 2004 a leépítés éve. 2005 még előttünk van, de tervezzük, hogy közbeszerzési pályázatot írunk ki ennek a nevesítésére. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.)
Nézzük a másik prioritást, a Tisza-völgy árvízvédelmét szolgáló Vásárhelyi-tervet! Emlékeznek képviselőtársaim, a miniszterelnök úr 2004 végére ígérte a megvalósulást. Szó se róla, lehetetlenséget mondattak vele az MSZP programírói, de ennek a helyesbítésére, a valótlanság beismerésére a mai napig nem került sor. A történet ismerős: a Vásárhelyi-terv túlnyomó része 2001 végére készen volt, 2002-ben a pénzt elköltötték, a megvalósítás helyett maradt az egyre nagyobb, az egyre égre törőbb, az egyre rózsaszínűbb, de viszonylag kis költséggel előállítható újabb programok kreálása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt most én is tévedtem - e témában nincs helye politikai élcelődésnek. A Tisza völgyében élő másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságát veszélyezteti az árvízi víztározók építésének a halogatása, az alapvetően és elsősorban árvízvédelmi program más célokkal történő fellazítása.
(8.10)
A jelenlegi kormány által is 130 milliárdra becsült kivitelezési költségből 8 milliárdot irányoz elő a 2004. évi költségvetés, tehát a teljes összegnek mintegy egytizenhatod részét.
Tisztelt Ház! Az MSZP-SZDSZ kormányprogramjának parlamenti vitája során én kaptam arra lehetőséget, hogy az ellenzék támogatását ajánljam föl minden olyan szakmai kérdésben, amely az infrastruktúra fejlesztését, esetenként sok évtizedes hiányok pótlását szolgálja. E körben külön kiemeltem a magyar vasút mindnyájunk által fontosnak tartott ügyét. Megdöbbentőnek tartom, hogy az önök által megbízott, ebből következően feltehetően az önök bizalmát élvező vasúti menedzsment általunk több kérdésben szakmailag vitatott, de a műszaki fejlesztés kérdéseit korrektül megfogalmazó dolgozatát figyelmen kívül hagyva, a vasút fejlesztésének, korszerűsítésének minimális feltételeit sem biztosítják a 2004. évi költségvetésben.
A sor folytatható. A környezet terhelését mérséklő, sok százezer ember napi életminőségét befolyásoló, úgynevezett kombinált fuvarozásra, tehát a kamionok vasúton történő szállítására, a költségvetés 2001. és 2002. évi 1,3 milliárdja után 70, azaz hetvenmillió forintot kíván áldozni. A témát hallva mindig fátyolos szemű, mindig mindenkivel együtt érző kormány az akadálymentes közlekedés idén sem jelentős 100 millió forintját ezen költségvetési soron 45 millió forintra csökkenti. Nem épülnek kerékpárutak, az M0-ás északi hídjának reményeink szerinti megépítésén túlmenően a kormány nem is tervezi újabb folyami hidak építését, felújítását.
Az államháztartás konszolidált, funkcionális mérlege szerint, tehát tárcabontás nélkül közúti közlekedésre 2002-ben 526 milliárd forintot, 2003-ban 201 milliárd forintot, 2004-ben 377 milliárdot kíván a költségvetés fordítani, az idén tehát 149 milliárd forinttal kevesebbet, mint 2002-ben. A vasúti közlekedésre a 2002. évi 204 milliárdos felhasználás után 2003-ban 116 milliárdot fordítottak. A 2004. évi költségvetés 101 milliárd forintot irányoz elő, tehát kevesebbet, mint a 2002. évi összegnek a felét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt tartunk. Itt tart az ország, itt tartanak az ígéretek. Az elmondottak alapján a 2004. évi költségvetés elfogadását nem tudjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés