DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nagy öröm számomra, hogy ilyen élénk visszhangot váltott ki a hozzászólásom, és azt hiszem, hogy a hozzászólás lényegét nem cáfolta egyik indulatos hozzászóló sem, ugyanis pont a kontinuitásra kívántam felhívni a figyelmet.
Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a Fidesz-kormány idején - a szakember ugyanaz a szakember volt, aki jelenleg a minisztérium államtitkára - a Széchenyi-kártyát kidolgozták, de azért önök is elismerhetik, hogy ezt az egymillió forintot először háromra, aztán ötre sikerült növelni, és ezzel megtalálni azt a szegmenst, amikor már komoly érdeklődésre tart számot. Nem azt mondtam, hogy nincs szükség vissza nem térítendő pályázatokra, arra helyeztem a hangsúlyt, hogy átfogó vállalkozásfejlesztési programra van szükség, amely nem nélkülözi a piaci hatásokat. A versenyképességet csak a piac visszacsatoló szerepének biztosításával lehet elérni, egyébként egy nemkívánatos üvegházhatás érvényesül.
A bővülő trendet hadd erősítsem meg olyan tényszámokkal, amelyek azt mutatják, hogy 2003-ban 60-70 milliárd forint szummaértékben kerül hitelfolyósítás vállalkozásfejlesztésre, és 8,5 milliárd vissza nem térítendőre, 2004-ben ez a szumma fejlesztési hitelérték várhatóan 80-90 milliárd forint lesz, 12,5 milliárd forint kormányzati résszel plusz az európai ágra, és az ezáltal megmozgatott fejlesztési befektetés meghaladja a 200 milliárd forintot.
Hogy Budapestet miért említettem, bocsátassék meg nekem, Budapest XI. kerületében egyéni körzetben megválasztott képviselő vagyok, ennyivel hadd adózzam a saját választóimnak.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés