DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Tóth Képviselő Úr! Anélkül, hogy gyöngyözne a homlokom így október végén, november elején - augusztusban elő szokott ez fordulni az üdülés kapcsán, de itt talán nincs rá okom. Nos, amit tegnapelőtt is elmondtam, azt még egyszer elmondom. A tárca költségvetése két részből áll. Az egyik rész az ön által említett 96 milliárd forint, a másik a 23 milliárd forint, ami az európai uniós társfinanszírozás, ami ténylegesen - ez kétségtelenül igaz - a Miniszterelnöki Hivatalban van. De minden egyes társfinanszírozás valamennyi tárcától ott van.

Most fölolvasom, hogy 2004-ben a Környezetvédelmi Minisztérium kompetenciájába tartozó milyen jellegű európai uniós beruházások kezdődnek meg, magyarul, mire kell ez a 23 milliárd forintos társfinanszírozás. Az összértéke egyébként 70 milliárd forint, ami a következő évben EU-s támogatással megy. Ezek részben még az önök által indított programok és helyes programok egyébként. Megkezdődnek tehát Győr, Szeged, Pécs, Sopron kivitelezési munkálatai európai uniós támogatással; Szombathely, Kecskemét és Debrecen szennyvíztisztítási programjának megvalósítása kezdődik el. Európában is egyedülálló nagyságrendű - ez már a kohéziós alapot érintő - a budapesti központi szennyvíztisztító. Ez a szennyvizes rész.

Van a másik, a hulladékgazdálkodás, ahol 12 darab, EU által támogatott ISPA-projekt megvalósítása indul el, amelyből 7 projekt kivitelezése 2004-ben megkezdődik: a Hajdú-Bihar megyei, a Miskolc térségi, a Szeged regionális, a szolnok-törökszentmiklósi, Duna-Tisza-közi, Sajó-Boldva-völgyi, valamint a regionális szilárdhulladék-kezelők közül a Tisza-tó hulladékgazdálkodási rendszere.

Nos, tehát ezek azok a programok, melyekre ez a 23 milliárd forintos társfinanszírozás félre van téve. Összességében tehát nem csökken, hanem nő a támogatás.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu