DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár államtitkár úr már megvédett, azért legyen szabad felhívnom arra a figyelmet, hogy 1998-ban a Horn-kormány 5,4 százalékos gazdasági növekedési rátával adta át a kormányzást az Orbán-kormánynak. Az új kormány szavakban igen radikálisan szembefordult elődje gazdaságpolitikájával, valójában azonban (Közbekiáltás a Fidesz soraiból.) a Járai-Chikán-Surányi trió egészen 2000-ig ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatta, amelyet az előző kormány elkezdett. 2000-ben bekövetkezett a tényleges váltás, a tényleges fordulat, és akkor az addigra már 6,5 százalékosra fölkapaszkodott növekedés elindult lefelé, és negyedévről negyedévre tendenciózusan és következetesen csökkent, mígnem elérte a 2002 eleji 2,9 százalékos növekedési rátát.
Ekkor pedig, tisztelt Lasztovicza képviselő úr, mármint 2000-ben a világgazdasági recessziónak még híre sem volt. A világgazdasági recesszió 2001-ben kezdődött meg, és a szeptember 11-ei merénylet után erősödött föl.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés