GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Kedves Bernáth Ildikó! Azért reagálok az ön hozzászólására, mert amit ön mond, méltatlan a budapesti vállalkozások támogatásával kapcsolatban. Szeretném emlékeztetni arra, hogy az előző kormány idején, 2000-ben köttetett meg az a paktum, ami alapján visszavették a helyi megyei vállalkozásfejlesztési központoktól a mikrohitel folyósítására rendelkezésre álló pénzt, központosították annak a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak a keretein belül, amelynek az ügyvezetője fideszes képviselő, és úgy gondolták, hogy ők majd jobban fogják tudni szétosztani a pénzt.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ebben a megegyezésben nem kívánt partner lenni, úgyhogy ő saját maga alakított ki magának konstrukciót. Az működőképes, Európa-díjas konstrukció lett, nem azért, mert egy kormányzati támogatás állt mögötte, hanem pont azzal szemben, egy kormányzati ellenkezés állt vele szemben, meg tudta csinálni. Hogy a vidékiek miért nem tudták megcsinálni, azt kérdezze meg azoktól a képviselőtársaitól, akik akkor úgy döntöttek, hogy elveszik tőlük a pénzt, központosítják, mert majd ők jobban fogják tudni megcsinálni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés