GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Azért élek a lehetőséggel, hogy ide feljöjjek, hogy ne kelljen hátat fordítani a képviselőtársaim közül senkinek, és jobban halljam és lássam őket, míg beszélek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kósáné Kovács Magda tegnap azzal kezdte a felszólalását, hogy nem szereti a költségvetési vitákat, és én hajlok arra, hogy egyetértsek vele. Persze, igaza van Keleti György képviselő úrnak is, amikor azt mondja, hogy nagyon sokat lehet tanulni ezekből a vitákból. Sokat lehet tanulni, csak sajnos az a probléma, hogy nagyon alapos elmélyülés és tájékozottság, háttér-információkkal való rendelkezés kell ahhoz, hogy az ember ténylegesen ki tudja szűrni a rengeteg információból a valóságot, mi az, amivel ténylegesen egyet tud érteni, és mi az, amit erős kételyekkel kell fogadnia. Az a baj, hogy a szimpatizánsokon vagy az érzelmileg elkötelezetteken kívül, akiket úgysem kell meggyőzni, mert az ember már úgyis eleve bezsebeltnek tudhatja a támogatásukat, a szimpátiájukat, a vitapartnereket meg nem sikerül, mert szintén érzelmileg elkötelezettek; és nehéz a sokféle dologban, amit sokszor a képviselők önmaguknak is mondanak, erősítve ezzel a saját kitartásukat és lelki erejüket, ténylegesen megküzdeni.

Én most költségvetési vita utolsó napján néhány korábban elhangzott hozzászólásra reagálnék, hadd éljek ezzel a lehetőséggel így a vége felé, hogy kicsit visszafelé is nézek. Ha már a visszanézésnél tartunk, sokszor vetik a mai kormánypártok szemére, hogy túl gyakran mutogatnak visszafelé, hogy a mai helyzetért az előző kormányzat a felelős. Valóban nem elegáns dolog, és nem is szívesen él az ember ilyen eszközökkel, de sajnos nem nagyon hagyják azt, hogy ne beszéljünk az előző ciklusban történtekről is. Most csak Balsai képviselő úr felszólalására utalnék, aki sok olyan dolgot állított a jelenlegi gazdasági helyzettel kapcsolatban - felelőssé téve érte a Medgyessy-kormányt -, amiért nem lehet nem megtenni, hogy ne beszéljünk arról, hogy ténylegesen milyen előzményei vannak ennek a gazdasági helyzetnek.

Az egyik dolog, amire reagálni szeretnék: sokan többedszer mondják el, hogy kétezer milliárd forinttal nőtt a magyar államadósság, mióta a Medgyessy-kormány van hatalmon, és hogy növelte minden egyes magyar család vagy akár kisgyerek vállára nehezedő adósságterheket is. Szeretném világossá tenni, hogy kétféle értelemben beszélhetünk államadósság-növekedésről: belföldi meg külföldi adósság vonatkozásában. Belföldi államadósság esetében a legnagyobb tételek azok a tételek, amelyeket valóban tavaly év végén, decemberben a költségvetésben már ez a kormánytöbbség emelt be a tényleges államháztartási keretek közé. De az adósság, az adósságállomány nem akkor keletkezett.

Az adósságállomány akkor keletkezett, amikor költségvetésen kívüli eszközökkel, költségvetésen, államháztartáson kívüli vállalatokon keresztül vállalt kötelezettséget az állam, elérve ezzel azt a lehetőséget, hogy ne kelljen azonnal megjeleníteni az államháztartás egyenlegében ezeket a kötelezettségeket. Így épületek a tavalyi évig az autópályák, a Diákhitel Központ ilyen szerepet játszott, ilyen szerepe volt az üzletrész-felvásárlásoknak, amelyek mind-mind költségvetési funkciót töltöttek be, ugyanakkor költségvetésen kívüli elszámolási rendszerekben jelentek meg.

Nyilvánvaló, ha tisztán akarunk látni az államháztartás tényleges helyzetét illetően, akkor ezeket illik az államháztartás mérlegrendszerébe beemelni, hogy egyértelmű képet kapjunk arról, ténylegesen hogy állunk, hogy használta fel a mindenkori kormányzat az adófizetők pénzét. Ez négy évig nem így történt, és tavaly visszamenőleg több év ilyen típusú tevékenységét rakta rendbe, amikor a tavaly decemberi költségvetési szavazás során ez a kormánytöbbség beemelte.

(12.00)

Nyilvánvaló, hogy ez jelentős mértékű, kimutatott államadósság-, de nem valóságos államadósság-növekedés volt, hiszen ez az adósság megvolt a korábbi időszakban vállalt kötelezettségekből.

A külfölddel szembeni államadósság kapcsán ugyancsak azt tudom mondani, nem olyan egyszerű a helyzet, hogy ma dönt valamit a kormányzat, és holnaptól hatalmas léptékben elkezd növekedni az államadósság. Itt is inkább arról van szó, hogy az a gazdaságpolitikai fordulat, ami, nem vitatom, jó szándékú volt, csak éppen téves közgazdasági alapokon nyugodott, és ami a belföldi kereslet élénkítésével kívánta Magyarországot függetleníteni a nemzetközi dekonjunktúrától, az európai gazdaságokban és szélesebb értelemben a világgazdaságban tapasztalható recessziótól... - mondom, elfogadom, hogy jó szándékú, de téves kiindulási pontra építkező gazdaságpolitikai fordulat volt, hiszen egy kicsi ország, a világgazdasági hatásoknak a külkereskedelmén keresztül erősen kitett ország, amelyik a nemzeti jövedelme jelentős részét a külkereskedelmi forgalomban tudja realizálni, nem képes befolyásolni a világgazdasági tendenciákat. És nem képes olyan belső keresletet támasztani, ami képes lenne magával vonni és maga után húzni mindazt a gazdasági kapcsolatrendszert, amit ez az ország a környező országokkal, a világgazdasággal kapcsolatban betölt.

Nyilvánvaló, hogy a hatás fordított: a magyar gazdaság idomul azokhoz a feltételekhez, amelyeket a világgazdaság közvetít a számára. Ha egyébként valaki megteszi, hogy az európai uniós országok gazdasági növekedési trendjét és a magyar gazdaság növekedési trendjét egy grafikonra felrajzolja, akkor látja, hogy szinte milliméter pontosan párhuzamosan futnak ezek a görbék egymással. Valószínűleg nem azért, mert a magyar gazdaság ilyen módon képes befolyásolni az Európai Uniót, hanem a hatás fordított.

Most elméleti vitát tulajdonképpen nem is kell arról folytatni, hogy helyes volt-e a belső kereslet élénkítésére épülő gazdaságpolitika, hiszen az eredményét láttuk, hogy nem sikerült megállítani vagy megfordítani a gazdasági növekedés lassuló ütemének a trendjét. Tehát utólag azt lehet mondani, hogy az eredmény minősíti a gazdaságpolitikát, és akkor nem kell elméleti vitát folytatni a dologról. Nem váltotta be azokat a reményeket, hogy a magyar gazdaság töretlenül tud haladni egy növekedési pályán, hiszen 2000-ben megtört ez a trend, és onnantól kezdve valóban negyedévről negyedévre csökkent a gazdaság növekedése - nem a teljesítőképessége, hanem a növekedési üteme.

Hogy miért járt ez a külső egyensúly megbomlásával? Egyszerűen azért, mert innentől kezdve a belföldi kereslet élénkítése nem a belföldön megtermelt jövedelmek felhasználásával történt, hanem a külföldről felvett jövedelmek bevonásával. Tehát külföldön megtermelt jövedelmeket vontunk be a belföldi kereslet fokozásába, és ez egyenesen oda vezetett, hogy a külső egyensúly is megbomlott - ez természetesen megjelent a fizetési mérlegben. Így nem tartom meglepőnek azt az eredményt, amit nyilván sokan már akkor is mondtak, hogy ez a gazdaságpolitika, bár a gazdasági növekedést nem fogja tudni felgyorsítani, de az egyensúlyi állapotok megbomlásához vezet.

Itt kapcsolódnék Varga Mihály képviselő úrnak ahhoz a megjegyzéséhez, és többen is fel szokták ezt vetni, nemcsak a költségvetési vitában, hogy ez a kormány annyit tudott tenni, hogy megszüntette az egyébként kiválóan működő Széchenyi vállalkozásfejlesztési tervet, a Széchenyi-tervet, és szemben azokkal a számokkal, hogy milyen sok pénzt fordított az előző kormány a vállalkozások támogatására, itt most semmi nem történik.

Szeretném világossá tenni, egyszerre persze nehéz azt mondani, hogy a mostani kormány felelős az egyensúly megbomlásáért, amikor visszafogja a kiadásokat, és azt is mondani, hogy az előző kormányzat nem felelős az egyensúly megbomlásáért, amikor 2001 második felétől kezdődően - itt az időpont is fontos - jelentős mértékben megnövelte a gazdaságba pumpált pénz mennyiségét. Tehát nem lehet egyszerre azt is kérni, hogy tartsuk fenn ugyanezt a pénzbenyomási ütemet, de az egyensúlyt állítsuk helyre, és ugyanakkor természetesen az államháztartás hiányát is csökkentsük, a maastrichti kritériumoknak megfelelően. A feladat így nyilvánvalóan nem oldható meg.

Ugyanakkor érzékelve ezt a helyzetet, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is tudatában van annak, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, de mondhatnám, a világon mindenhol az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai programmá lépett elő az, hogyan tudjuk a kis- és közepes vállalkozások tevékenységét segíteni, élénkíteni. Ennek már különböző nemzetközi kormányközi együttműködési formái vannak, hogy ilyen ügyekben közösen lépjenek fel. A magyar kormányzat is úgy ítélte meg, hogy itt bizony lényeges tennivalók vannak.

És ami mindenhol a legfontosabb probléma, és itt Sümeghy Csaba képviselő úr utalt rá, hitelképtelen a kis- és középvállalkozások 60 százaléka. Úgy ítéltük meg, a legfontosabb feladat az, hogy a kis- és közepes vállalkozások hitelpiachoz való hozzáférését segítsük; hogy olyan eszközöket tudjunk kialakítani, amelyek alkalmasak arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások, egyébként nem hitelképes vállalkozások hozzá tudjanak férni a pénz- és tőkepiacok nyújtotta lehetőségekhez. Ugyanakkor ez sokkal költségtakarékosabb eszközt jelent az adófizetők pénzével való gazdálkodás szempontjából, hiszen a korábban szinte kizárólag - vagy mondhatom, hogy: kizárólag - a vissza nem térítendő támogatásokra súlyt helyező Széchenyi-tervvel szemben itt egy olyan programcsomag került megfogalmazásra, ami a vissza nem térítendő támogatások mellett a hitel- és fejlesztési tőkeágon való támogatásra is fokozott hangsúlyt helyezett. Ezek a költségvetésbe visszatérülő, illetve a hitelpiacra is vissza-visszatérülő forrásokat jelentenek, tehát anélkül, hogy túlzott terhet raknának az adófizetők vállára, a vállalkozások elég széles körét érintik kedvezően, amelyek hozzá tudnak férni hitelekhez és fejlesztési tőkéhez.

Konkrétabban szólva: a Széchenyi-terv vagy Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében négylépcsős hitelprogramot alakított ki a kormányzat. A mikrohitel mellett a Széchenyi-kártya feltételrendszerét ez év júliusától megváltoztatta. Olyan módon sikerült ezt megváltoztatnia, hogy a korábbi tíz hónap alatt igénybe vett körülbelül 3500 Széchenyi vállalkozói kártya három hónap alatt megduplázódott, hiszen a kártyával igénybe vehető hitelösszeg 1 millió forintról 5 millió forintra emelkedett, és kedvezőbbé váltak az eljárási szabályok is a vállalkozások számára. Tehát hirtelen megnövekedett a vonzereje, és júliustól kezdve gyakorlatilag minden hónapban megduplázódik a kártyát igénylők száma.

Harmadik lépcsőként létrejött a midihitelprogram, ami 3-tól 10 millió forintig teremt lehetőséget fejlesztési hitelek igénybevételére. És a legnagyobb hitelprogram az európai felzárkóztatási hitelprogram, amelyik 80 milliárd forintos kerettel kíván a vállalkozások rendelkezésére állni.

Ezeknek közös sajátossága, hogy mindegyikhez állami kamattámogatás társul, tehát a piacon elérhető magas kamatlábakkal szemben sokszor a jegybanki alapkamat feléért lehet hozzájutni vállalkozói hitelekhez. Tehát megkönnyíti a vállalkozások számára a hitelfelvétellel járó terhek vállalását, másrészt olyan garanciarendszereket épített ki hozzá a kormányzat, amelyek segítenek a bank számára fontos fedezeteket, biztosítékokat nyújtani, hogy ténylegesen hitelképessé váljon a vállalkozás, ezáltal megteremtve a lehetőségét annak, hogy gyakorlatilag is igénybe tudja venni a vállalkozás a számára elvileg felkínált hiteleket.

(12.10)

Ennek a megfelelő intézményrendszere, mint a Kisvállalkozás-fejlesztési Pénzügyi Rt., létrejöttek a regionális fejlesztési holdingok társaságai, a Corvinus Rt., és a Magyar Fejlesztési Bank is kialakította ezt az üzletágát.

Másik területként hadd említsem meg a fejlesztési tőke ágú segítségnyújtást, ami szintén egy új eleme a kis- és középvállalkozások támogatásának; mind a beszállítói, befektetési rt., ami kifejezetten kis- és középvállalkozásokra, mind a Kisvállalkozás-fejlesztési Pénzügyi Rt., mind a Magyar Fejlesztési Bank kialakított olyan konstrukciót, ami fejlesztési tőkével száll be a kis- és középvállalkozásokba, úgy, hogy többirányú garanciát nyújt a vállalkozás tulajdonosának. Ilyen az, hogy maximum öt év után visszavonul az állam vagy az állam képviseletében lévő vállalat a vállalkozásból, tehát nem fogja az a veszély fenyegetni a vállalkozást, hogy előbb-utóbb kikerül a kezéből a vállalat irányítása. Az állami résztvevő maximum 49 százalékos tulajdonrészt szerezhet erre az ötéves időtartamra is, és az öt év letelte után opciós joga van az eredeti tulajdonosnak visszavásárolni a társaság teljes tulajdonrészét. Tehát, ha élni kíván ezzel, mert az ötéves lehetőség, hogy közben nem kellett hitelt törleszteni, nem kellett annak a terheit kifizetni, hanem szabadon fordíthatta fejlesztésre, növekedésre a képződő nyereségét, ha ez megteremtette a feltételeit, akkor képes kivásárolni az állami tulajdonost; ha nem, akkor sincs semmilyen gond, az állami tulajdonos saját kockázatára fog kiszállni ebből a társaságból, tehát nincs vételi kötelezettsége az eredeti tulajdonosnak.

Harmadik ilyen területként hadd említsem a Lánchíd faktoring programot, ami megint csak a pénzpiaci eszközök hozzáférését teszi könnyebbé, lehetővé a kis- és középvállalkozások számára. Megint egy új eleme a vállalkozásfejlesztési programnak, amire nem volt a korábbiakban példa. Tudjuk, hogy jelentős gondot okoz a vállalkozásoknak az, hogy ők teljesítenek, és a nagy megrendelők, a nagy vevők sokszor 90-120 nappal később fizetnek, mint a tényleges szállítás, és ezt a három-négy hónapos, sokszor még hosszabb időszakot is a kisvállalkozásnak kell valamilyen módon finanszíroznia, méghozzá, ha nincs elég tőkeereje - és a kisvállalkozások nem arról híresek, hogy igen nagy tőkeerő áll a rendelkezésükre -, akkor bizony kemény banki hitelfeltételek mellett. A Lánchíd faktoring program abban segíti őket, hogy az ebben részt vevő kereskedelmi bankok faktorálják a követelését, és az emögött álló állami kamattámogatás lehetővé teszi a vállalkozás számára, hogy ezt elérhető és finanszírozható költségen tegye meg.

Szeretnék kitérni Sümeghy képviselő úrnak arra a megjegyzésére is, hogy a Smart Hungary, illetve az Európa-hitel nem működik, ez kudarcként értékelhető. Szeretném leszögezni, hogy távolról sincs így. A Smart Hungary-pályázat keretében, ami már a közepes vagy közepesnél nagyobb vállalkozások számára nyújt lehetőséget arra, hogy technológiaintenzív, magas fejlettségi színvonalú beruházásokat hajtsanak végre, és ezzel növeljék a foglalkoztatottságot, 175 eredményes pályázatot bíráltak már el idén; pontosabban fogalmazva ennél sokkal több pályázatot bíráltak el, és 175 nyert támogatást, tehát lett eredményes. Összességében a 4 milliárd forint körüli összeget éri el az az összeg, amit vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít a költségvetés ahhoz, hogy fejlett technológiával rendelkező új munkahelyek jöjjenek létre, és ezek durván egy tízszeres szorzóval számolható mértékű magántőke-beruházást indukálnak, igen jelentős mértékű foglalkoztatotti létszámbővítéssel.

Az Európa-hitel kapcsán azt tudom mondani, hogy 233 engedélyezett hitelfolyósítás kezdődött már meg, ezeknek az összege a 12 milliárdhoz közelít, és folyamatban van további 53 igény elbírálása, ami további 17 milliárd forintos hitelkihelyezést biztosíthat. A bankok adatszolgáltatása és becslése alapján még ebben az évben körülbelül 25 milliárd forint hitel kerülhet ki így kedvezményesen a vállalkozásokhoz.

A foglalkoztatottsági kérdésekről sok szó esett már. Én csak annyiban hadd reagáljak ezekre, hogy az, hogy vannak olyan ágazatok, amelyek nehéz helyzetbe kerültek, és ténylegesen történtek létszámleépítések, gyárbezárások, ez igaz. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a legnehezebb helyzetbe kerülő ágazat a könnyűipar. Elsősorban két jól körülhatárolható okcsoport miatt került olyan nehéz helyzetbe, hogy munkahelyeket kellett megszüntetni, gyárakat bezárni. Az egyik a már sokat emlegetett minimálbér kérdése. Kicsit furcsállva hallgatom, amikor szociális vívmányként emlegetik egyes képviselőtársak azt a jelentős mértékű minimálbér-emelést, ami bekövetkezett az elmúlt években. Én ebben inkább némi cinizmust látok, ugyanis a minimálbér-emelésnek egyetlenegy biztos nyertese volt, a központi költségvetés, amely a minimálbér megadóztatásával, a hozzá kapcsolódó társadalombiztosítási járulékokkal biztos nyertese volt a minimálbér megemelésének.

A másik lehetséges nyertes a munkavállaló, csak vele elfelejtették közölni, hogy egy szerencsejátékba nevezték be ezzel a minimálbér-emeléssel. Elfelejtették vele közölni, hogy ha szerencséje van, akkor megmarad a munkahelye ilyen feltételek mellett is, ha nincs szerencséje, akkor se minimálbére, se semmilyen bére nem lesz, mert fel kell számolni, mert az olyan ágazatokat - újra mondom -, mint a könnyűipar, ami az ipari termelési érték 2,7 százalékát adja, de a foglalkoztatottaknak körülbelül 12 százalékát, tehát látjuk, hogy mennyire munkaerő-intenzív, ugyanakkor a termelési értékének az ipari átlagnál nagyobb részét exportálja, tehát az árfolyamhatásoknak is igen fokozottan ki van téve, ez a gazdaságpolitika kétszeresen nehéz helyzetbe hozta az erősforint-politikájával és a bérköltségek megemelésével, amit a munkaadóra hárított.

Azért lett volna lényeges, amit itt többször mondott Veres államtitkár úr is és mások is, hogy fontos lett volna, milyen módon jön létre a minimálbér-emelés, van-e benne konszenzus, a munkaadók ténylegesen el tudják-e fogadni azt, és látnak-e perspektívát abban, hogy ez egy kigazdálkodható, működő mértékű minimálbér-emelés vagy sem. Így a munkaadók rovására köttetett olyan paktum, ahol az egyetlen igazi nyertes a költségvetés volt, és ha szerencséje volt, akkor a munkavállaló is jól járt; ha nem volt szerencséje, akkor elveszítette a munkahelyét.

Még egy gondolatot engedjenek meg az autópálya-építésekkel kapcsolatban. Áder úr és többen, mások is fel szokták vetni vagy felvetették itt a vitában - ezt éppen Varga Mihály képviselő úr mondta, bocsánat -, hogy feleannyit költ a kormányzat a jövő évben közúthálózat-fejlesztésre, mint amit a polgári kormány 2002-ben szánt. Nem tudom, hogy ezt Varga képviselő úr milyen számokra alapozva mondja. Nyilvánvaló, hogy ha valaki végignézi az elmúlt évek költségvetéseit, akkor látnia kell, hogy nincs még egy olyan év, amikor annyit költöttek volna közúthálózat-fejlesztésre, mint a 2004-es terveink szerint fogunk tudni költeni. Hacsak Varga Mihály képviselő úr nem számolta bele a 2002. év végén történt adósságkonszolidációt (Dr. Veres János nevet.), ami az előző három év teljes autópálya-építési programja alapján a Nemzeti Autópálya Rt. adósságállománya, a Magyar Fejlesztési Bank adósságállománya és az Állami Autópálya-kezelő Rt. adósságállománya volt, amit a költségvetés átvállalt magára értelemszerűen, hiszen azoknak a '99-től kezdődő költségvetési éveket kellett volna terhelniük, és akkor kellett volna elszámolni a költségvetésben.

(12.20)

Mondom: ha ezt a négy évet visszamenőleg nem számolja el úgy, mivel a tavalyi évben történt ténylegesen a költségvetésbe való beemelése, mintha ez egy 2002. évi közúthálózat-fejlesztési kiadás lett volna, akkor nyilvánvalóan nincs igaza, hiszen ténylegesen érdemben minden évben kevesebbet fordított bármelyik kormányzat idáig közúthálózat-fejlesztésre, mint a jelenlegi kormányzat kíván a jövő évben költeni.

És azt méricskélni, hogy ki kezdte el előkészíteni az autópálya-fejlesztéseket, és ki fogja átvágni a szalagot a végén, én úgy érzem, hogy kicsinyes és nem méltó dolog. Ha valaki belegondol, hogy egy autópálya-építés az előkészítéstől kezdve a tényleges átadásig három-négy éves időszakot ölel át, akkor világosan tudnia kell, hogy bármelyik kormányzat - ha négyéves ciklusban gondolkodunk - kevés olyan autópálya-átadással dicsekedhet, aminek az előkészítését ő kezdte el, hiszen egymásra épülő tevékenységekről van szó. Nem véletlen - jegyzem meg -, hogy ebben a négy évben a negyedik évre fog hárulni a legnagyobb autópálya-átadási ütem, hiszen az előkészítettség ilyen formában van csak meg, hogy ha sikerül, akkor 2006-os átadással valósul meg a legnagyobb része az autópálya-fejlesztéseknek.

Ugyanakkor szeretném világossá tenni, hogy a jelenlegi kormányzat nem szűkkeblű a tekintetben, hogy mit hagy a utódjának, akárki is lesz az, hiszen a kormányhatározatban rögzített 420 kilométer megépítendő és átadandó autópályán kívül további több mint 400 kilométer megépítésének effektív elkezdését vállalta, és vállalta, hogy ezeken túl még további 800 kilométernek az előkészítését kezdi meg, ami nyilván a területrendezéstől, felméréstől, környezettanulmányoktól kezdődően indít el egy folyamatot. Tehát azt szeretnénk vállalni, hogy bárki is követi 2006-ban ezt a kormányzatot, az egy működőképes, finanszírozható és hatékonyan folytatható autópálya-építési programot örököljön.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu