HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ellenzéknek az a szerepe, hogy ellenőrizze a kormányt, a hatalom gyakorlóit. Most megpróbálok ennek a szerepnek eleget tenni, ezért elővettem, tisztelt kormánypárti képviselők, az önök által elfogadott fogalmazványt, amely az országgyűlési nyilvántartás szerint a H/19. számot viseli, a címe: Cselekedni, most és mindenkiért!ö, kormányprogram. Ennek a VII. fejezete foglalkozik a gazdaságpolitikával, a 16. alpontja pedig a turizmussal.
Idézem: A turizmus állami irányítási rendszerében visszaállítjuk az Országos Idegenforgalmi Bizottság meghatározó szerepét.ö Nézzük: az OIB csak névleg működik, tényleges befolyása nincs a turizmust érintő folyamatokra, de ha mégis tévednék, akkor szeretnénk megismerni azon OIB-tagok érveit, jövőképét, akik támogatni tudják a kormány adópolitikáját, illetve a költségvetés turizmust érintő irányszámait.
A következő idézet: A turizmus regionális és helyi irányító területeibe újra meghívjuk a szakmai szervezeteket.ö Ez valóban teljesülni látszik, hiszen gyakorlatilag mindenkit lecseréltek ezekben a szervezetekben, látszik is ennek a munkának - idézőjelbe téve - áldásos hatása.
A következő idézet: A fejlett turizmus előnyeit élvező országok gazdasági szabályrendszerét követjük.ö Nem, tisztelt kormánypárti képviselők, nem tetszenek követni ezeket. Pont az ellenkezője figyelhető meg: a turizmus kis- és középvállalkozói jövőre - más gazdasági ágazatokhoz hasonlóan - példa nélküli adóemelést kötelesek elviselni és teljesíteni az önök asszisztálásának köszönhetően.
A következő idézet, tisztelt kormánypárti képviselők: Az állami költségvetésből normatív módon juttatunk forrásokat a kiemelt idegenforgalmi területek fejlesztésére.ö Ennek nyomai sem láthatók. Nem is tudom, mire gondoltak akkor, amikor ezt leírták és elfogadták.
Csökkentjük az idegenforgalmi vállalkozások terheit - idézem megint -, megszüntetjük a túladóztatást. Különféle adó-, befektetési és hitelgarancia-kedvezményekkel segítjük a kis- és közepes vállalkozások turisztikai fejlesztését, versenyképességük megőrzését, növelését.ö Talán ez a legeklatánsabb példája az átverés programjának. A csökkentés önöknél növelést jelent, tisztelt képviselőtársaim, hiszen jövőre a turizmus vállalkozóitól több mint 10 milliárd forintot vesznek el az adótételek emelésével és új adók bevezetésével. Ilyen az áfa 12 százalékról 15 százalékra történő emelése, az energiaadó, a környezetterhelési járulék bevezetése új adóként, az illetékek jelentős emelése. Ezért is a versenyképességük nemhogy javulna, hanem erősen romlik. Tehát amit önök itt ígértek, az egyszerűen hazugság.
A következő idézet, mert van még: A vállalkozók egyedi támogatása helyett visszaállítjuk a szakmailag megalapozott és nyilvánosan elbírált pályázatok rendszerét.ö Önök, tisztelt kormánypárti képviselők, igen sokat bírálták a Széchenyi-tervet, bár azt is ígérték, hogy azt megtartják, sőt továbbfejlesztik, de ez sem igaz, de az legalább átlátható, kiszámítható és jelentős befektetői tőkét mozgató program volt. A forrásoldalát is biztosította az előző kormány. Most önök a Széchenyi-tervet megfojtották, a pályázati rendszert átláthatatlanná tették, forrásokkal pedig elfelejtették azokat feltölteni. A pályázók némelyikének - na, vajon melyeknek? - jut pénz, másoknak pedig nem jut. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy szakmailag milyen koncepció ráncigálható elő a nincsből.
A következő, utolsó idézet, tisztelt képviselőtársaim: A központi költségvetési forrásokat elsősorban a turisztikát támogató infrastrukturális fejlesztésekre és a látványos helyszínek vonzerejének növelésére fordítjuk. Különös figyelmet szentelünk a még kellően ki nem használt vidékek bevonására e programban.ö Nézzük ezt is, hogy vajon a Medgyessy-kormány mit is ért turisztikai fejlesztések alatt. Útépítéseket? Csatornaépítéseket? Uraim, ezek nem turisztikai fejlesztések. Így már rendben is van a dolog, hiszen minden autópálya-építést ide lehetne sorolni.
A vonzerőfejlesztés terén pedig vajmi kevés történik, amit a 2004. évi költségvetés előrevetít: 14,2 milliárd forint, amelyből még ebben az évben sikerült elkölteniük önöknek 9,5 milliárd forintot, így jövőre 4,7 milliárd forint marad. Zárójelben megjegyzem, hogy 2001-ben 30 milliárd forint volt ugyanerre a célra, ehhez képest jövőre 4,7 milliárd forint van. Gratulálok ehhez! Abból a 4,7-ből pedig el akarnak költeni 10 milliárdot marketingre, fenn akarják tartani az MT Rt.-t, a ribeket, és úgy gondolják, hogy még bőven marad forrás termékfejlesztésre, rendezvények támogatására, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Forma-1-re és így tovább.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem fog menni a matematika szerint. Ha pedig figyelembe vesszük az adóelvonások többletét, akkor könnyen belátható, hogy a 2001. évhez képest önök 35 milliárd forintot vonnak ki a turizmusból, a 2004. évhez képest pedig az állami szerepvállalás nem támogatás, hanem forráskivonás lesz, legalább 5 milliárd forint értékben. Így kívánják önök a hazai vállalkozásokat versenyképessé tenni az Unió küszöbén. Önök nevezték már a jövő évet a gyermekek évének, az Unió évének, a költségvetést az esélyegyenlőség, az építkezés költségvetésének, minden idők legjobbikának; ilyen alapon nevezhetjük még az önkormányzatok évének, a turizmus évének is - egykutya. Én csak a leépítés évének tudom nevezni a 2004. évet.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
(16.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés