KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004. évi költségvetés agrárfejezetének tárgyalása kapcsán természetesen az elsődleges kérdés a támogatási összeg nagysága és a kifizetések várható időpontja. Mégis engedjék meg, hogy én némiképp formabontó módon egy másik irányból közelítsem meg a kérdést, nevezetesen, hogy kik juthatnak ezekhez a támogatásokhoz, és kik lettek kirekesztve a támogatási körből. Véleményem szerint ugyanis ebből a szempontból is nagyon érdekes megállapításokat tartalmaz az előttünk fekvő előterjesztés.

A jövő évi költségvetés Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumról szóló fejezetének - XII. fejezet - szöveges indoklása látszólag nyomban a “Kik kapnak támogatást?ö kérdésre adott válasszal kezdődik. Idézem: “Az agrárgazdaságban kiemelt célkitűzések a versenyképesség, a termelők jövedelembiztonságának erősítése, valamint kiszámítható piaci viszonyok kialakítása, az Európai Unióhoz integrálódni képes mezőgazdasági termelői bázis fejlesztése.ö

(15.40)

Amellett, hogy elfogadjuk az elmondottak általános igazságát, a kérdésre adott konkrét válasz tekintetében sajnos sokkal bonyolultabb a magyar valóság. Ugyanis az előttünk fekvő költségvetésből egyértelműen kitűnik, hogy 2004-ben a földtulajdonosok igen jelentős számban továbbra sem jutnak hozzá jogos tulajdonukhoz, és ezáltal mindennemű támogatásból is kirekesztődnek. Az 1,5 millió hektár osztatlan közös tulajdonról van szó, amely tulajdonosainak a tulajdonba helyezését 2004-re ígérte a kormány. Ez az 1,5 millió hektárnyi visszatartott tulajdon a művelhető szántóterület egyharmadát jelenti. Fülünkben cseng még a ’70-80-as évek szocialista szlogenje: mi csak ne szóljunk semmit, bezzeg a románok! Nos, mára a bezzegként emlegetett románoknál is rendezettebbek a tulajdonviszonyok, de még a polgárháborús Afrikában is nagyobb tulajdonbiztonság van, mint jelenleg nálunk.

Magyarországon a szocialista kormányokkal együtt tovább él a dialektikus tulajdonszemlélet. A pártközeliek tulajdona szent és sérthetetlen, a többieké pedig szabad préda. Persze ez a pőre valóság látványos paravánmondatokkal el van takarva az előterjesztésben. Példaként idézek egy gyöngyszemet. „
Az intézményhálózat kiemelkedő feladata a tulajdonviszonyok rendezésében való közreműködés.ö

Toljuk hát félre a paravánt, és nézzünk, a tulajdonviszonyok kiemelt feladatkezelése mit is jelent a gyakorlatban. Ismétlem: 1,5 millió hektár földtulajdonról van szó. Hogy ez milyen hatalmas nemzetgazdasági vagyont jelent, abból is érzékelhetjük, hogy szerte a világban néhány négyzetméter tulajdonjogért évtizedek óta robbantgatnak. Hogy kiknek szánja a kormány ezt a természetes személyek jogos tulajdonát képező hatalmas földvagyont? Az a folyamat eddigi sátáni, éppen ezért zseniális kezeléséből kiolvasható.

1996-ban egy ma is - igaz most már a tárcánál államtitkárként dolgozó - FVM politikai vezető nevéhez és köréhez köthető a felső korlát nélküli számú, osztatlan tulajdonosok közös táblába kényszerítése. A tényleges tulajdonba helyezés megtagadása a szokásos költségvetési forrás hiányára történő hivatkozásos formával történt.

A polgári kormány a tárcánál ténylegesen rendelkezésre álló rövid kormányzati idő alatt megteremtette a tulajdonba helyezés jogi lehetőségét, és a birtokba helyezési folyamat megkezdődött. A szocialista-szabad demokrata kormány kormányra kerülésével a folyamat le lett állítva, majd a szokásos költségvetési forrás hiányára történő hivatkozással az osztatlan közös tulajdonok megosztását a 2004. költségvetési évre ígérték.

Nos, végre itt fekszik előttünk a 2004. évi költségvetés, amelyben a hivataloknál fekvő, 240 ezer és legalább ugyanennyi még be nem nyújtott megosztás iránti kérelem fedezetére mindösszesen 100 millió forint került elkülönítésre. Vagyis ha csak már a benyújtott kérelmekre vetítjük ezt az összeget, akkor 400 forint, azaz a postai kiértesítések költségét sem fedező összeg lett beállítva. Bezzeg a kormány közeli szervezetek EU-felkészítő missziójára milliárdos nagyságrendben volt forrás és pénzbőség! Holott el sem végezték a szerződésbeli feladatot. Ugyanis a leadott előadások és a kinyomtatott brosúrák szövegéből mára már egy mondat sem igaz.

Vagyis 2004-ben az osztatlan közös tulajdonok a szokásos költségvetési forrás hiányára történő hivatkozással továbbra is idegenek használatában marad. Ezért is változtatta meg a szocialista kormány a földtörvényt úgy, hogy a tulajdonosokkal szemben a földet használó élvezzen elsőbbséget. Ennek a földtörvény-módosításnak már most is beláthatatlan jogkövetkezményei vannak. Példa erre az egykori Szigetvári Állami Gazdaság földjeinek esete, ahol a földhasználó társaságnál tulajdonváltás következtében külföldi, angol illetőségű lett az új tulajdonos. A bérleti szerződés lejártakor a Nemzeti Földalap az immár külföldi tulajdonossal kötött új bérleti szerződést. Miniszter úr az ez irányú többszöri felvetésemre úgy reagált, hogy a külföldi tulajdonost illeti a jogfolytonosság. Megértem a szocialista kormány egyértelmű válaszát. Magyarországon a Nemzeti Földalap számára a külföldi tulajdonos számít egy új szerződésnél jogfolytonosnak.

Érdekes módon a Nemzeti Földalap számára a magyar természetes személyek földtulajdonlása már nem ennyire jogfolytonosan kezelt kérdés. Például a „
földet járadékértö program keretében az éves EU-s földbérleti díjat sem kitevő összegért veszik el az embertől a tulajdonjogot. Ezt az eljárást azzal indokolta itt, a parlamentben egy szocialista képviselőtársam, hogy önként, szabad elhatározásból döntenek az emberek. Én akkor egy évtizeddel ezelőtti hasonló konstrukcióra emlékeztettem a képviselő urat, ahol a döntést akkor is önkéntesnek mondták. A mai kormány eljárásánál a Rákosi-kormány egy fokkal még becsületesebb is volt, ugyanis ők is az - igaz, lenini - önkéntességre hivatkozva adtak földjáradékot, ellenben ők nem vették el a tulajdonjogot. Vagyis kimondhatjuk, hogy a mai kormány a Rákosi-kormánynál is kíméletlenebb tulajdonpolitikát folytat, ami azért mégiscsak elgondolkodtató az EU előszobájában. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Csak zárójelben jegyzek meg egy még szomorúbb, ugyancsak a Rákosi-időkre emlékeztető hasonlóságot. Utoljára a Rákosi-korszakban fordult elő annyi öngyilkosság a gazdálkodók körében, mint most, a Medgyessy-Kuncze-kormány idején. Csak Békés megyében rövid időn belül két gazdálkodó követett el öngyilkosságot. Ők sem fognak részesedni a jövő évi agrártámogatásból, hiszen azért kellett meghalniuk, mivel már idén sem kaptak semmiféle támogatást.

Gondoljunk bele, hasonló kilátástalan helyzetben vannak az osztatlan közös tulajdonosok is, akik már egy évtizede várják jogos tulajdonuk természetbeni birtoklását. Ráadásul ezzel a költségvetéssel az utolsó vigaszuk is szertefoszlott, ismét becsapták őket. Úgy hírlik, az ő végleges tulajdonfosztásukat is a „
földet járadékértö program keretében tervezi a szocialista-szabad demokrata kormányzat. Jövőre az ő tulajdonuknak is az lesz a sorsa, amit Szabó Lőrinc költőien így fejez ki: Semmiért egészen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu