DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Október 23-a után, nyomban az első parlamenti ülésen és nyomban napirend előtti felszólalásban véleményezte az ünnepet egyik MSZP-s képviselőtársam. Tudvalevő, hogy a Házszabály szerint erre a műfajra csak a kormány adhat választ. A kormány azonban nem válaszolt.

És bár legjobb lett volna az éppen elhangzottak friss aktualitására nyomban reagálni, nekem mint képviselőnek erre csak most van módom. Tehát most is jó ez, most is fontos mondanivalót tartalmaz ez, mivel jóllehet egy emberhez fordulok, általa azonban egy széles körben, hosszú idő óta és folyamatosan érvényesülő stílusról is szólhatok.

Először az általános vonatkozásra, a stílusra figyeljünk. Ez a lényeges témákat kiemeli, úgymond tematizál; ez megszokott. A stílus bravúrja azonban az, hogy mindegyik témára rányomnak egy-egy témához illő, leginkább elmarasztaló pecsétet. Ezután történhet bármi az adott témával, az mindig az állandó pecsétjével együtt hangzik el.

Ha jó ügyet szolgálna ez a megoldás, csak dicsérhetnénk. Remek módszer ez a köztudat, a közhangulat erőteljes befolyásolására és irányítására. Csakhogy az ügy nem mindig jó ügy, de mindig pártügy. S nyilván mindenki tudja, hogy ezek a pecsétes témák az MSZP és nemegyszer a koalíciós partner, az SZDSZ ügyei. Most nincs idő a példák hosszú sorolására, csak az október 23-áról elhangzott napirend előtti felszólalásról, annak is csak egy motívumáról szólhatok, egy téma és a ráakasztott pecsét összefüggésében.

MSZP-s képviselőtársunk - mint mondta - '56-ot kamaszfővel érte meg, s felidézte az akkori október 23-a boldog és vidám ünnepi hangulatát. Ezzel szemben, mint állította, 47 év múltán ma szürke és szomorú volt ez az ünnep. Ez volt a téma.

(22.50)

A témára akasztott pecsét pedig - mint mindig, mikor a legnagyobb ellenzéki párt elnökéről van szó - az volt, hogy az elnök ünnepi beszédében szétszakítja, megosztja a hazát, és ez volt az ünnep szomorúságának, szürkeségének az oka. Valóban?

Tisztelt Ház! Az, hogy az ellenzék által tartott ünnepség a kora estébe nyúlt, tehát hatása egész nap nem is érvényesülhetett, most nem is érdekes. Most érdekesebb az ünnepi beszéd idevonatkozó szövege. Most csak egy-két mondatot idézhetek. Például: 1956-ban - hangzott el - a szabadság megjelent és megérintette a szíveket. Ráébredtek, a szív nemcsak dobogni vagy sajogni tud, hanem látni is, ha engedik. Ha a szívek kitárulnak, többé nemcsak a szemünkre hagyatkozhatunk. 1956-ban kitárták a szívüket, és látták, hogy létezik egy másik Magyarország. Azért jöttünk ma össze, hogy elmondjuk egymásnak, és megüzenjük azoknak, akik nincsenek itt: ne higgyük el, hogy csak ennyire vagyunk képesek!

Nem folytathatom az idő szorítása miatt, de néhány rövid mondat után is joggal kérdezhető: vajon ott volt-e képviselőtársam a Széna téren? Vajon hallotta-e, meghallotta-e az ott elhangzottakat? Vajon megértette-e - és ez a legnagyobb kérdés -, hogy mit jelent a kitárt szívvel látott másik haza? Hogy ez nem két haza, hanem ugyanannak a valóságnak a buzdító ideálképe? Hogy ez ugyanúgy nem megosztja, hanem egységre emeli a hazát, mint ahogyan Illyés Gyula “haza a magasbanö metaforája nem megosztotta, hanem először vetítette elénk az egységes haza látomását? Az idézett mondatok egységre szólítanak. Itt volt a lehetőség elfogadni a szívből áradó remény egységét. De amíg az ide illesztett pecsét mindig elutasításra kényszerít, érzelem, ész, logika, minden hiábavaló.

Vajon ki mer egyszer a mondanivalóra figyelve válaszolni?

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu