DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Pap képviselő úr számolása fejben valami problémával küszködik, írásban nem egészen ugyanaz. Ugyanis a nagylelkűséget köszönjük, mert az összes beérkező módosító indítvánnyal 159,2 milliárd forinttal növelnék meg a környezetvédelmi tárca költségvetését a jelenlegi 123 milliárddal szemben, a fejezeti tartalékból viszont 964 millió forintot vonnának el, de ott összesen csak 113 millió forint van. Ahonnan ide ezt a 159 milliárdot átcsoportosítanák, annak sajnos több, ugyanerre a forrásra bejelentett költségvetési módosítója is van, függetlenül az önök környezetvédelmet pártoló módosító indítványaitól. Megjegyzem, ez annyira komoly, mint annak idején az, hogy 400 százalékkal emelik majd meg az egészségügyben dolgozók bérét. Itt, mondjuk, 400 százalékkal ténylegesen nőne a környezetvédelmi támogatás, csak éppen az összes többi fejezeti, ugyanarra a forrásra megjelölt módosító ennek csak egynegyedét teszi ki. Vízkárelhárításra 59,3 milliárddal, a szennyvízre 56,4 milliárddal többet terveznének, mint ami a költségvetésben van.

Ezt csak a szakmaiság és a fejszámolás konkretizálása miatt mondtam.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu