DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak úgy, mint kútmérgező: tisztelt képviselőtársaim, én ha jól olvastam a Házszabályt, akkor a képviselőknek joga van kétperces hozzászólásra - én ezzel a jogommal éltem. Ha önök úgy gondolják, hogy ez a jog nem illeti meg a képviselőket, ám kezdeményezzék a Házszabály módosítását.

Ami a jelenlévők létszámát illeti: ön azt állítja, hogy több fideszes képviselő van jelen, mint szocialista. Én úgy látom, hogy nagyjában-egészében ugyanannyian vagyunk. (Közbeszólások és derültség a Fidesz padsoraiból, többek között: Most is félrebeszélsz!) Csak azt szeretném elmondani, hogy önök mintegy tízszer annyi módosítást nyújtottak be ehhez a költségvetéshez, mint mi, és a mai nap a módosító indítványokról szólt, arról, hogy önök védjék meg azokat a módosító indítványokat, amelyeket benyújtottak. Önök ezt nem tették, önök meg sem próbáltak koherenciát teremteni a saját módosító indítványaik között. Önök meg sem próbálták azt bizonyítani, hogy ezek a módosító indítványok tarthatóak, megszavazhatóak, jobbá teszik a költségvetést.

(17.50)

Önök kizárólag egyetlen dolgot hajtogattak, hogy a jelenlegi kormány tönkre akarja tenni az országot, de önök ezt nem hagyják, és ezért mintegy 800 milliárd forinttal több kiadást szeretnének jövőre látni, mint amennyire lehetőség van. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ezzel ismét előállítanák 2004-ben azt a 9,2 százalékos GDP-arányos hiányt, ami egyszer 2002-ben már - megismétlem - az önök jóvoltából előállt. Mi, de - tekintettel arra, hogy mindenki tudja, hogy az adósságokat előbb-utóbb meg kell fizetni - az ország sem ebből nem kér.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu