DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha Mátrai Márta képviselő asszonynak szabad, nekem is szabad elmondani azt, amit egyszer már elmondtam. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, mi a választási kampányban ígértünk, nem egészen a kétharmadát annak, amit önök ígértek. Tehát önök több mint másfélszer annyit ígértek, mint mi, de nekünk be kell váltanunk. Be is fogjuk váltani. Nem önöknek tartozunk elszámolni, hanem a választóknak, és nem 2003 novemberében, hanem 2006-ban, amikor a választáson majd újra a bizalmukat kérjük.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az pedig, amit mi ígértünk, a mi akkori tudomásunk szerint tartható volt, és reményeink szerint még mindig tartható. Hogy egy kicsit nehezebben tartható, azt viszont az önök 2002 első félévében elkövetett esztelen költekezése okozta, amikor 994 milliárd forinttal lépték túl az egész évre tervezett államháztartási hiányt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet ezen morogni, lehet emiatt közbekiabálni, ez tény. Önök egy fél év alatt kétévi államháztartási hiányt voltak szívesek szívlapáttal kiszórni az ablakon. Ennek következtében, tisztelt képviselőtársaim, lényegesen nehezebb lesz beváltani azt, amit ígértünk, de meg fogjuk tenni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu