DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egypár dolog azért pontosításra szorul. A nemzeti fejlesztési terv, illetve a nemzeti vidékfejlesztési terv projektjei nem kötődnek konkrét dátumhoz, olyanhoz legalábbis nem, amit ön említett, nevezetesen december 1-jéhez. Elméletileg 2004. január 1-jével a magyar kormány úgymond kötelezettséget vállalhat a 2004 májusától, azaz teljes tagságunktól számítottan beinduló pénzügyi keretek terhére. Amit ön gondol, a decemberi kifizetések, nos azok kizárólag egy tételre vonatkoznak, a területalapú közvetlen kifizetésekre.

Ennek dacára szeretném elmondani, képviselő úr, abbéli célkitűzésünk teljes mértékig azonos és közös, hogy több erdőre van szükség ebben az országban. Nem akarom megelőlegezni a költségvetési vitát, illetve a különböző részjavaslatok vitáját, de azt mindenképpen szeretném jelezni, hogy a kormány rendkívül fogékony minden olyan jobbító javaslatra, ami az erdők dolgát illeti, mert az nekünk is valóban szívügyünk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu