DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valószínűleg eltérő képzeteink vannak a sertéságazatról. Nyilván Békés megye sajátos merítés ebből a szempontból. Annyit tudok megerősíteni önnek, amit általában a hazai statisztikai rendszer jelent, hogy jelenleg nem 170-190, hanem 242 forint a sertés kilónkénti felvásárlási ára. Azt, hogy esetenként utol lehet érni olyan ügyletet, ami jóval alacsonyabb értéken zajlik, nem zárom ki, de akkor is az országos statisztikák mértékadóak számomra. Tehát ilyen jellegű, hatalmas nagy eltérés nyilvánvalóan az értékítéletben is meg kell hogy jelenjen.

Egyébként nekem Békéscsaba különösen izgalmas. Többször jártam arrafelé, beszélgettem ottani sertéstartó gazdákkal, és egy nagyon érdekes dolog mindig eszemben volt. Pontosan ugyanaz az ember, aki egyébként egykori országgyűlési képviselőtársunk volt, egy korábbi kisgazda politikus, aki a leghangosabb szokott lenni a sertésválságot hirdető különböző gyűléseken, ő maga tartja azt a vágóhidat, amelyik ezeket a gyalázatos árakat fizeti. Következésképpen, azt hiszem, más anomáliák is vannak a dologban, mint ahogy ön jelezte, hogy megyei probléma volna.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt egyébként kétségtelenül senki nem tagadja le a szakmában és egyáltalán a világon, hogy 2003 bizony világméretekben is meglehetősen nehéz esztendő volt a sertéstartók számára. Mi olyannyira tudtuk támogatni a hazai sertéságazatot, hogy az Európai Unió ez évi össz sertésimportjának 55 százalékát a magyar sertések tették ki. Következésképpen, ha valamit ilyen mértékben tudtunk a piacokra betuszakolni, akkor nagy valószínűséggel tettünk is valamit ennek érdekében, és nem csak úgy magától történt meg.

Még egy dologra hívnám föl a figyelmét, képviselő úr, amit említett: ezek a tiltakozó megmozdulások. Elég nagy gyanúperrel vagyok, mert voltam, kérem szépen, az egyik ilyen megmozduláson, és amikor az érintett tiltakozó gazdákat megkérdeztem, hogy hol van a túlsúlyos sertés, arra az volt a válasz, hogy hát, azt már eladtuk. Akkor meg minek tetszik tüntetni, kérem szépen? Hát, mert azt mondták nekem. No, ez nem sertésválság, ez egy más világ.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu