PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoklatok között nem volt lehetőség kétperces felszólalásra. Néhány képviselőtársam felszólalásához szeretnék néhány gondolatot hozzátenni.

Kosztolányi Dénes képviselőtársamnak mondanám, hogy egyetértek a javaslatával, szükség van a négypárti egyeztetésre; persze, az ellenzék jobb helyzetben lenne, ha annak idején a Fidesz nem szavazza meg azt, hogy a kétharmados törvények közül kikerüljön, tehát ha ma kétharmaddal kellene szavaznunk erről a törvényjavaslatról, akkor sokkal jobb helyzetben lennénk.

Gy. Németh Erzsébet képviselőtársamnak mondanám, hogy örülök annak, hogy megosztotta a felszólalási idejét az MSZP-n belül a II. kerület polgármesterével, de sokkal jobban örültem volna, ha a többi polgármester is kapott volna erre időt, és az arányok mások lettek volna, tehát nem 1:1 lett volna az arány, hanem 23:1 lett volna az arány az MSZP-frakción belül; persze ez az MSZP-frakciónak a döntése, hogy ki milyen időkeretben tud hozzászólni.

Még egy észrevételem volna a polgármester úr által elmondottakhoz és Gy. Németh Erzsébethez is. Újpesten mi ingyen adjuk a tankönyveket, nem úgy, ahogy önök megígérték. A kormányzásuk idejében azt ígérték, hogy mindenkinek ingyenes lesz a tankönyv; mi Újpesten a jobboldali önkormányzat által 1992 óta mindenkinek ingyen biztosítjuk a tankönyvet, míg a Rózsadombon, a II. kerületben ez nem így van.

Egyetértek a képviselőtársaimmal, 23 plusz 1 önkormányzatról kell beszélnünk, ezen önkormányzatoknak az egyenrangú működését kellene valahogy ebben a törvényjavaslatban elfogadni. Kicsit vitatkoznék Horváth Csaba képviselőtársammal, mert úgy gondolom, hogy a főváros különböztet meg önkormányzatokat, és nem a kormány különböztet meg önkormányzatokat, tehát én Újpesten élőként úgy gondolom, hogy eddig ez volt a gyakorlat.

Egyetértek Juhos Katalin képviselőtársammal: a tervezet fővárospárti.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu