DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): A következő kérdés, amit vizsgálni kell - folytatva az előző kétpercesemet -, az, hogy miről szól a törvény. Van egy nagy bizonytalansági tényező benne, ez a finanszírozási része. Azt mondja, hogy három év alatt 1087 milliárd, és meghatározza, hogy melyik évben mennyit kíván a kormány autópályára és autóút-fejlesztésre költeni. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy nyilvánvalóan nincs meg a költségvetésben az ehhez szükséges forrás. Költségvetésből kívánja ezt részben előteremteni, uniós forrásokból és magántőkéből. Ma mind a három bizonytalan, ezt lássuk be, hogy így van. Tehát nem tudjuk, hogy jövőre mennyi költségvetési forrásunk lesz erre, nem tudjuk, hogy mit kapunk az Uniótól, és azt is nehéz meghatározni, hogy milyen feltételek mellett tudunk magántőkét bevonni. Magántőkét egyébként be lehetne vonni, de a feltételek bizonytalanok. Ennek ellenére nincs az a kormány, amely nyilvánvalóan - kivéve azt a kormányt, amely nagyon gazdag, és megvannak hozzá a forrásai - másként járhatna el. Tehát a kormány egy szándékot rögzít, és azt mondja, hogy mostantól kezdve a tervezés menjen ebbe az irányba, hogy az elkövetkezendő költségvetésben ennyi és ennyi pénz legyen autópálya-építésekre, függetlenül attól, hogy a forrás honnan jön. És van a törvénynek egy másik része, ahol már határozottabban fogalmazhat az Országgyűlés: meg akarja változtatni azokat az általános igazgatási szabályokat, amelyek például a környezetvédelem területén, az építési igazgatásban vagy a Ptk. alapján a kisajátítási eljárás során működtek.
Én azt mondom, ezt megteheti az Országgyűlés, hogy speciális szabályokat léptet életbe, mert egyrészt vannak erre nemzetközi példák. Kérdés az, hogy indokolt-e speciális szabályokat életbe léptetni. Mivel lassan és vontatottan ment eddig is az előkészítés, azt gondolom, hogy indokolt speciális szabályokat előhozni ilyen szempontból ebben a törvényben. Ha ez így van, és ezt elfogadjuk általános érvként, akkor csak azt kell megnéznünk, hogy ezek a speciális szabályok, amelyeket életbe léptetnénk, alkotmányosak-e vagy sem.
És akkor innen folytatom majd tovább. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés