DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Toller képviselő úr nagy tapasztalatát is elismerve mondom azt, hogy én az alkotmányossági kérdéseket vetettem föl, de nem lesz nagy véleménykülönbség köztünk. Én azt mondom, hogy amikor ezeket az általános vitában vizsgáljuk, akkor két dologra kell rámutatnunk. Mivel itt az eljárási szabályok megváltoznak, ezért azt kell mérlegelnünk, hogy mondjuk, az ésszerű és tisztességes eljárás alapkövetelménye - ami ráadásul majd az európai jogból adódóan Magyarországon is fontosabb követelmény lesz -, teljesülni tudni-e ilyen határidők mellett. Én egyébként azt gondolom, lehetőség van arra, hogy egy tisztességes eljárás más határidők mellett is teljesüljön.
A másik a kisajátítás problémája, mivel ez azért jócskán érinthet vagy érint magántulajdonokat, ezért azt mondom, hogy ilyen szempontból is át kell gondolni a kérdést, hogy az eljárás megfelelő-e, biztosítja-e minden tulajdonosnak a tulajdonvédelmi jogait. Itt is azt gondolom, hogy nem feszeget egyébként a törvény alkotmányossági aggályokat.
Az persze más kérdés, amit Illés Zoltán felvetett, de erről ráérünk vitatkozni a részletes vitában, hogy mondjuk, szerencsés-e az a megoldás, hogy egy igazgatási eljárásban egy szereplőhöz telepítem gyakorlatilag az elsőfokú eljárást és a fellebbezés lehetőségét, amit ő a főfelügyelet kapcsán megfogalmazott.
Izgalmasabb kérdés megnézni azt, hogy mit akar megépíteni a kormány. Azt gondolom, hogy azok a javaslatok kerültek ide be, azok az útszakaszok, amelyek valamilyen módon elő voltak készítve, és nyilvánvalóan gyorsíthatók. Nem a politika akarata dominál itt, hála istennek, hanem meggyőződésem szerint ezek szakmai javaslatok.
A 6-os út azért tudott ide bekerülni, mert valamilyen módon elő volt készítve, de gyorsítható a 6-os út előkészítése. A 6-os út kapcsán fontosnak gondolom azt, hogy a szakemberek végig azt mondták, hogy a legnagyobb forgalom Budapest és Dunaújváros között van - ezért ott akarják kezdeni az építést.
Majd a negyedik kétpercesemben folytatom a mondandómat.
(A jegyzői székben Németh Zsoltot Vincze László váltja föl.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés