DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az Európai Uniónak az egyes tervek és programok környezetre való hatásainak vizsgálatára van egy irányelve, a 2001/42. számú európai közösségi irányelv, amely kimondja, hogy az ilyen jellegű létesítmények esetében stratégiai környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell készíteni. Ennek a jogharmonizációja most van folyamatban. Ezzel szemben az előttünk lévő törvény 5. §-a ezzel nincs összhangban, ezzel nem foglalkozik, és ezzel egyáltalán nem törődik. Tehát jelen pillanatban az a törvény, ami előttünk, a magyar parlament előtt van, az Európai Unió környezetvédelmi irányelveit ebben a tekintetben sem veszi figyelembe.

A nemzetközi irodalom, amely a közlekedéspolitika területéről szól, elemzi és kimondja, hogy a gyorsforgalmi utak és autópályák esetében a gazdasági hasznok nagymértékben a kiinduló állomáson és a végállomáson csapódnak le. Ez nem azt jelenti, hogy a köztes területeken nem történik haszonteremtés gazdasági értelemben, de a kezdeti és a végállomásokon csapódnak le; ez Magyarország esetében azt jelenti, hogy Görögországban és Németországban, mert a kiinduló állomások Németországban, a végállomások Görögországban vannak. Magyarország területén az autópálya megépítése nem azt a célt szolgálja elsősorban az Európai Unió oldaláról nézve, hogy a hasznok itt csapódjanak le, hanem azt a célt szolgálja, hogy ezen az országon a kamioncsordák és különböző áruk zavartalanul és minél gyorsabban haladjanak keresztül.

Hölgyeim és Uraim! Az, aki úgy gondolja, hogy a környezetvédelmi hatástanulmány szükségtelen, szakmailag nem felkészült ezen a területen. Aki azt gondolja, hogy az előkészítési szakot le lehet rövidíteni, nincs tudatában azoknak a természettudományi elveknek, alapvetéseknek, amelyek ezt a tudományágat is meghatározzák, például a biológia vagy egyéb más természettudományok. Tehát az az állítás, hogy a gyorsítás érdekében ki lehet hagyni a környezeti hatástanulmányt vagy annak előkészítési szakaszát, szakmailag elfogadhatatlan. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu