GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Ferenc képviselőtársam hozzászólása miatt jelezném, hogy a 8-as főút nem ebben a kategóriában van. Csak annyit tennék hozzá, hogy nagy örömmel és szívós munka után jelentették be két évvel ezelőtt, hogy elintézték, hogy 2012-ig a 8-as gyorsforgalmiként meg fog épülni. Én ebben nem látok változást, mert ugyanebben a projektben benne van, a hosszú távú tervek között, tehát olyan nagyot ebben a dologban nem hiszem, hogy a szemünkre hányhatnak, hiszen Horváth Balázs volt ennek az atyja, aki nagyon erősen lobbizott érte, és el is érte, hogy 2012-ig ez majd megvalósulhat. Ez valószínűleg meg is fog valósulni.

(15.10)

De azért annyit hadd mondjak el, hogy a 8-as főút kapcsán az is nagy előrelépés, hogy most már Márkó és Veszprém között négy sáv van, 2006-ig elkerüljük Márkót, ebben a ciklusban elkerüljük Csórt. Én azt hiszem, ezek nagyon fontos dolgok, mondjuk, ha én Pápáról megyek, el tudok úgy menni, hogy egyetlenegy települést fogok csak érinteni a 83-as és 8-as kapcsán, tehát én azt hiszem, nemcsak az autópálya-fejlesztés a lényeg, de ez a törvény nem erről szól.

Én azért sem vettem részt igazán ebben a vitában, mert a mi megyénket ez a dolog most valóban nem érinti, de a 2015-ig szóló koncepció igen. Én azt hiszem, nekünk legalább olyan fontos, hogy azok az elkerülések folytatódjanak és megépüljenek, aminek az első szakaszát most fogjuk átadni, december 2-án. Csórnál ugyancsak rendben van a dolog. Tehát Várpalota és Székesfehérvár között gyakorlatilag kétszer két sávon lehet majd közlekedni, Veszprém és Várpalota között most is. Elkészül Várpalotán belül egy tehermentesítés. Azt hiszem, ez is gyorsítja és biztonságosabbá teszi a közlekedést, nemcsak az, ha mondjuk, autópályát csinálunk a 8-as útból, ami nem is valószínű, hogy indokolt. Szerintem egy gyorsforgalmi, egy autóút bőven megfelel annak a célnak, ami annak a területnek az érdeke.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu