KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat két részből áll. A szöveges részét Pap János, Lenártek András, Hargitai János, Ivanics Ferenc, nagyon sokan még a Fidesz-frakcióból értékelték, és elmondták a kifogásaikat. Erről most válasszuk le a mellékletet, mert a mellékletnek nincs köze a szöveges részhez. A mellékletet tudjuk támogatni, mert ez az Orbán-kormány által meghirdetett közútfejlesztési program egy része. Ami a hibája a törvénynek, hogy önök ebből visszaléptek.

Hogy mivel tudjuk bizonyítani, hogy ez a polgári kormány által támogatott javaslat része? Azzal, hogy benne hagyták a szekszárdi hidat mint megvalósítandó utat, 31 kilométeres szakasszal. Majd aki készítette a táblázatot, rájött, hogy itt hiba van, és odaírták zárójelbe, hopp, ez átadva. Ez az előző kormány által támogatott közútfejlesztési program (Felmutatja.), ami a hibája, hogy ebből visszaléptek, és erre a programra szeretnének elkölteni kilométerként 1,8 milliárd forintot a gazdasági miniszter vezetésével, úgy, hogy az üvegszemű államtitkár úr (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Laci, ez te vagy!) nem vette észre a szöveges részben a következőt, hogy az 50 milliárd forintot meghaladó szerződések esetén az Országgyűlés hatásköréből kivonják az eljárást, és a gazdasági miniszter fog eljárni. (Bánki Erik: Sikítani kellene, Laci!) Államtitkár úr, önnek kellett volna elsőként bejelentkezni tízperces hozzászólásra, és a kormány tagjaként kérni, hogy vonják vissza a törvényt, mert ez az ön székébe kerülhet. Ezt kellene önnek előre vizsgálnia, és ez a fő kifogásunk ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez az! - Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu