KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én magam is a vita kezdete óta, csaknem a kezdete óta itt ülök a padsorokban, és várok a soromra, a rendes hozzászólásra. Nyilván mást fogok elmondani, mint amire készültem egy hosszú, kilencórás vita után. Nem is lenne értelme annak sem, hogy az ember saját hozzászólásként megpróbálja összefoglalni azt, amit itt hallott, elsősorban nyilván az ellenzéki padsorokból, hiszen nagyon sokan nagyon sokféle érvet tettünk ide az előterjesztett törvényjavaslat mellett és ellene is, a környezetvédelmi szempontokat elsősorban Pap Jánostól, Illés Zoltántól hallhattuk. Nagyon hasznos hozzászólásokat tettek az ellenzék részéről, amely hozzászólások után nagy gondolkodás indult el, elsősorban Soltész Miklós képviselő úr részéről, akinek a hozzászólása után mindjárt el is indult egy kétperces vita.
Ezért én magam inkább arra vállalkoznék, hogy megpróbáljam bemutatni azt, amiről talán itt ma kevés szó esett, hogy hogyan került ez a törvényjavaslat a Ház elé, hogyan fordult az elő - egyébként helyesen -, hogy ilyen hosszan vitatkoztunk róla, mert ennek a hosszú vitának a megértéséhez a törvényjavaslat előkészítésének, elénk terjesztésének a körülményei is mindenképpen fontosak lehetnek.
Jó tudni, hogy 2003 októberében a kormány elénk terjesztette Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úron keresztül a 2003-tól 2015-ig a magyar közlekedéspolitikáról szóló H/6195. számú országgyűlési határozati javaslatot, amely összefoglalóan szól a légi, a vízi, a vasúti és a közúti közlekedésről, ezek összefüggésrendszeréről, ez jelen pillanatban nincs a parlament előtt, nem vitázik róla az Országgyűlés. Még egyszer mondom, ez 2003 októberében volt, és ekkor meglepetten tapasztaltuk, hogy 2003 novemberében, egy hónappal később a kormány elénk terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelyet ma vitattunk, ez pedig a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat. Logikus, mindenki számára logikus, hogy először az októberben benyújtott stratégiát kellett volna tárgyalni, hiszen ha a kettőt összeolvassuk, vélhetően a ma tárgyalt javaslat az előbb benyújtottnak a része, azonban valamilyen oknál fogva megelőzte a stratégiát ez a most tárgyalt törvényjavaslat.
Azt gondolom, ennek két oka lehet, nem kell nagyot találgatni, egyrészt a kormány szeretett volna egy marketing-, píár-előterjesztést tenni, hogy elmondhassa, papírra írta, összefoglalta az előző kormányok elképzeléseit, amit ő maga is tud támogatni. Ez akár dicséretes is lehet, hiszen ezzel a törvényjavaslattal gyakorlatilag bevallotta, hogy ugyanazt az utat fogja járni, mint amit az eddigi kormányok jártak.
(18.30)
Sajnos - egyébként ezzel ellentétesen - a választási ígéreteit viszont nem tudja teljesíteni, a beígért 800 kilométer helyett ez a törvényjavaslat 2007 végéig mindössze 636 kilométer megépítését tervezi. De ma az is kiderült a vitából, hogy 2005. december 31-ig ebből vélhetően 101 kilométert tud megépíteni a kormány, de azt is csak igen feszített tempóban.
A másik oka az lehetett, hogy ez a javaslat beelőzte a stratégiai kérdéseket, hogy tudjuk, Csillag István miniszter úr is ultimátumot kapott a miniszterelnök úrtól, nyilván neki produkálnia kellett valamit. A kormány érezte, hogy nemcsak az ellenzék, a szakma, mindenki látja, hogy az a számháború, amit folytatnak a 800 kilométer beígért autópálya, autóút, gyorsforgalmi út megépítése kapcsán, amilyen számokat mondtak utána, már senki nem tudott ezen eligazodni. Nyilván fontos volt számukra, hogy egyszer papírra vessék, hogy végül is jelen pillanatban hol tart a kormányzati szándék.
De ez még nem volt elég ahhoz, hogy ez a vita így elnyúljon. Világos volt számunkra az elolvasás után, hogy a melléklet, amely összefoglalja a 2007. december 31-ig átadásra kerülő vagy átadásra szándékolt autópálya, autóút, gyorsforgalmi út részeket, különválik a törvényjavaslat szöveges részétől, amely tulajdonképpen a hatósági eljárást, a környezetvédelmi szempontokat, a pénzügyi finanszírozást taglalja, és mintegy ehhez lett biggyesztve egy melléklet, és a képviselőknek erről a kettőről, amelyeknek egyébként egymáshoz logikai köze nincs, együtt kellett vitatkoznia.
Mindannyian elmondtuk a vitában, hogy természetesen minden megépített kilométer nagyon fontos a számunkra, ezért nyilván támogatjuk azt, ha a kormány folytatja az előző kormány által beterjesztett közútfejlesztési programot, azonban amivel nem tudunk egyetérteni, az az, hogy számos területen visszalépett a Széchenyi plusz tervtől, több megyében is visszalépett. Ezeknek a megyéknek a gondjairól-bajairól az ottani ellenzéki képviselők bőségesen kifejtették az álláspontjukat. Baranya megye kapcsán Hargitai János képviselő úr szintén bőségesen és nagyon világosan elmondta, hogy mit gondolunk a 6-os út fejlesztésétől, ez hogyan került be a törvényjavaslatba. Örülök, hogy világossá tette, hogy itt azoknak a politikusoknak is, akik 1990 óta sokat beszéltek, de keveset tettek ennek az útnak a megvalósításáért, tudniuk kell, mindenkinek tudnia kell, hogy a 6-os út fejlesztését is az tudta előrevinni, hogy a kivásárlások, a nyomvonaltervezés mind-mind sorban nyugvópontra kerültek, és a Széchenyi plusz tudta a 6-os útra rávinni újra a figyelmet.
Én erről többet nem szeretnék szólni, hiszen milyen érdekes az élet: mind a ketten baranyai képviselők vagyunk, mégis nekünk, pécsieknek kicsit más fáj, mint azoknak, akik a mohácsi térségben laknak, hiszen a mohácsi térséget fogja keresztülszelni az M6-M56, és ha 2015-ig, 2030-ig az ország közútfejlesztési programja megvalósul, akkor ha az M6-hoz, M56-hoz nem kötődik egy Pécs-bekötés, akkor gyakorlatilag Pécs lesz az egyetlen olyan megyeközpont, amelyhez nyilván megkerülő úttal igen, de közvetlenül nem visz autópálya. Ezért számunkra elsődleges kérdés az, hogy a tavaly tavaszi választási kampányban mind a hét, egyéni választókerületben elindult Baranya megyei MSZP-s országgyűlési képviselő ígéretét számon kérjük, akik akkor azt mondták egy választási brosúrában, Medgyessy Péterrel a címlapon, hogy ki fogják kényszeríteni a saját kormányukból, ha ők fognak kormányozni, hogy a 6-os út fejlesztése mind a két végéről induljon meg egy időben 2004-től, azaz induljon el a Budapest-Dunaújváros szakasz, amelyről Hargitai János képviselő úr is bőségesen beszélt, és egyszerre induljon el a Pécs-Bóly bekötő út, mert Pécs városának nagyon fontos, hogy ez a kétoldalú fejlesztés elinduljon.
Ez a 2004. évi költségvetési törvényjavaslatban nem nyert realizálást, még a tervezés szintjén sem - ők ezt ígérték. Itt most úgy látjuk, hogy bekerült ebbe a táblázatba. Mi annak drukkolunk, hogy ezt a kormány megvalósítsa, számunkra ez létkérdés. És amiről én szívesebben olvastam volna egy ilyen közútfejlesztési programban, az nem az, hogy összeszedi leltárként a már ismert közútfejlesztési programok kifutását, hanem inkább tovább gondolkodik azon. Én szívesen olvastam volna ebben az M56-os útról, amely Mohács, Pécs, Kaposvár, Dombóvár között, valahol Tamási környékén haladna el és jutna ki az M7-esre, amely nagy távolságban kerülné meg Budapestet, és valahol Komárom környékén érne át majd később Szlovákiába, és Lengyelországon keresztül a Baltikumba, magyarul, nem feltétlenül Budapest célállomással, hanem azt megkerülve, ezek a régiók egymással felfűzésre, egymáshoz közelebb kerülnének. Ez nem került ebbe bele.
Én értem, hogy ennek most nincs realitása, nem is ezt szeretném feszegetni. Ezzel csak azt szerettem volna jelezni, hogy egy ilyen fajta közútfejlesztési koncepció esetében én inkább az eddig ismert fejlesztések utáni továbblépésről olvastam volna szívesen. Bizonyára még mód lesz itt a parlamentben arról beszélgetnünk, hogyan tudunk továbblépni a jelenlegi fejlesztéseken, de talán a mai vita végén egy ilyen gondolatot mindenképpen megért, legalábbis részemről, számomra ez fontos kérdés, hogy az M6-oson, M56-oson túl az M65-ös gyorsforgalmi út fejlesztésének a kérdése is elénk kerüljön majd idővel.
Köszönöm szépen képviselőtársaimnak a türelmet, és azt gondolom, aki végighallgatta a vitát, egyrészt ezt nagyon szerteágazónak érezhette, mert ilyen volt a benyújtott törvényjavaslat, de biztos vagyok benne, hogy mind a kormánypárti képviselők, mind a kormány, mind pedig az ellenzéki képviselők nagyon sokat tudnak profitálni ebből a mai, igen fárasztó vitából, amelyet azt gondolom, nagyon tisztességesen végigültünk, végigálltunk és végigküzdöttünk.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés