MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem tudom, mire olyan büszke Toller képviselő úr, talán az M5-ös autópályára, amelyet önök versenyeztettek, és amely Európa egyik vagy talán legdrágább autópályája. Én nem lennék a helyében erre olyan büszke. (Dr. Toller László közbeszól.) Arra sem lennék olyan büszke, hogy a kormányváltás után a bekért pályázatokra hoztak egy végeredményt, azt követően közbeszerzési alapon ezt újrapályáztatták, és drágább lett közbeszerzési alapon, mint azt megelőzően versenytárgyalással. Nem biztos, hogy ez alátámasztja az ön véleményét, sőt éppen ellene mond.
A másik: ez nem virtuális kormányzás volt, egy kormányhatározat volt, amely egy jogi erejű döntés, a kormány álláspontját tükrözi. Ugyanolyan módon kötelező, mint ahogy egy törvény kötelező, tehát ezt a kormány minisztériumainak be kell tartani, ennek megfelelően ki lett jelölve az autópálya-fejlesztés következő hosszú távú és középtávú fejlesztési programja. De, tisztelt képviselő úr, miért várja el azt tőlem, hogy olyan visszalépéseket támogassak, amelyek a szülőföldem és a megyém számára egyértelműen negatívak és hátrányosak? (Göndör István: Nem erről szól a törvényjavaslat, képviselő úr!) Amikor korábban egy jogi határozat biztosította azt, hogy Nyíregyházához hamarabb elér az autópálya, elkerülő út is épül mellé két oldalról, ezáltal Nyíregyháza iszonyatos forgalma enyhül, az az óriási és abnormális csúcsforgalom, ami ma van a városban, megszűnik vagy jelentésen enyhül, miért várja el egy nyíregyházi képviselőtől, hogy a város számára hátrányos döntést hozzon?
Én nem várom el azt öntől, hogy Pécset érintő, negatív döntéshez ön asszisztáljon, vagy azt támogassa. Ön se várja el tőlem azt, hogy Nyíregyháza vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ellen hozzak döntést. Ezt kérem csak öntől. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés