MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! A hazai gazdaság sikerességének záloga, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan tud integrálódni a magyar kis- és középvállalkozói kör a nálunk, illetve az Európai Unió egyéb országaiban működő multinacionális vállalatok világában beszállítóként vagy alvállalkozóként s ebből később kinőve akár magyar multinacionális vállalatként. A korszerű és hatékony termelést megvalósító multinacionális vállalatok csak a saját rendszerükkel kompatibilis beszállítókkal képesek és hajlandók együttműködni. Ezt meg kell értenünk, ez számukra versenyképességi kérdés. Ezért fontos, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás legyen képes olyan terméket és szolgáltatásokat felkínálni, amelyek a világpiac és ennek részeként a magyar piac számára megfelelnek, természetesen megfelelő jövedelmezőséget biztosítva mind az előállítónak, mind a forgalmazónak.
A beszállítói és kereskedelemfejlesztési program a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési politikai államtitkárságának együttműködésével indul. Közép-Európában elsőként összefognak a vevők, amelyeket első körben a legnagyobb magyar és külföldi kereskedelmi láncok jelentenek, úgymint a METRO, a CBA vagy az Auchan, a beszállítók négy ágazatban, úgymint friss áru, építőanyag, cipő- és textilipari gyártók, pénzintézetek, valamint a ProVosz Közhasznú Társaság, aki közvetlenül szervezi a programot. A célkitűzés, hogy ezermilliárd forint értékű áru kerüljön a termelőktől a fogyasztóig e program keretében.
Mint mondtam, e program résztvevői átfogják azt a kört, mely a termeléstől a fogyasztóig tart, így a kölcsönös érdekeket figyelembe véve a résztvevőknek nagy esélye van arra, hogy elérjék azt a fő célt, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások, a multinacionális és magyar kereskedelmi láncok új, a korábbinál stabilabb, felkészültebb és megbízhatóbb beszállítóvá válhassanak.
Az első tapasztalatok birtokában már a 2004. év végétől az úgynevezett középtávú programban mind a vevői, mind a beszállítói oldalon több vállalkozás is megjelenhet. A bevont ágazatok számának csak az igényszint szabhat határt. A beszállítói program hosszú távú céljai között a fentieken túl már elsősorban a beszállítók nemzetközi piacokra történő szállításai, valamint a kormányzat és önkormányzatok fokozott szerepvállalása szerepel.
(8.20)
Azt gondolom, ez az igazi támogatás, ez az igazi vállalkozásfejlesztés, ezek azok a programok, amelyek a gazdaság minden területén létrehozhatják a kapcsolatot a világgazdaság és a magyar gazdaság szereplői között. Erre kell és érdemes áldozni, hogy minél több magyar vállalkozás érezze magát biztonságban, és termeljen olyan árut, fejlesszen olyan szolgáltatást, amely nemcsak Magyarországon, de bárhol a világon is eladható.
Lehet keseregni a globalizáció miatt, lehet nemzeti mozgalmakat indítani hazai termékek fogyasztásáért. Magam is vallom, hogy kitűnőek a magyar termékek, és amikor csak mód van rá, én is ezeket vásárolom, ám egy olyan nyitott és kis gazdaság, mint amilyen Magyarországé, nem engedheti meg magának azt, hogy miközben mások már halásznak, mi még mindig azon töprengjünk, hogy milyen bizottságot hozzunk létre annak eldöntésére, hogy halásszunk-e vagy sem.
Mi tudjuk, hogy a magyar munka, a magyar alkotóerő képes felvenni a versenyt bárkivel, és képesek vagyunk arra, hogy nemzetgazdaságunkat minél nagyobb mértékben integráljuk a nemzetközi munkamegosztásba. Most az a feladat, hogy ezt a világgal is elfogadtassuk. Ez a program alkalmas erre a feladatra. A világ halad, a kérdés csak az, hogy ez a folyamat velünk együtt történik - mint cselekvő részesei a haladásnak -, vagy nélkülünk, mint a globalizáción kesergő nemzet, amely képtelen megfelelni a világ kihívásainak.
Az új kormány a különféle mankók és járókeretek helyett pályákat kínál, egyszersmind segítséget ahhoz, hogy a megteremtett lehetőséggel minél többen tudjanak élni. Az elmúlt fél év trendjeit vizsgálva már pozitív következtetéseket vonhatunk le a magyar gazdaság állapotáról. Sikerült helyreállítani az export jövedelmezőségét, hisz ismét exportvezérelt a gazdasági növekedés, az ipari termelés hónapról hónapra bővül immár öt hónapja, az állami beruházások helyett ismét a vállalkozói beruházások vették át a főszerepet.
A világon semmi sem örök, minden változik, egyetlen dolgot kivéve: aki nem képes követni a világ változásait, az reménytelenül lemarad és elpusztul. Lehet, hogy egyszer majd újra visszaülünk a lóvasútra, nem tudom, de ma, 2003-ban itt, Budapesten, akinek lóvasútra szóló jegye van, váltsa át gyorsan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) BKV-jegyre, ha el akar jutni valahova, mert egész életét is eltöltheti valamelyik külterületi megállóban, várva a lóvasútra.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés