SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az államtitkár úrnak szeretnék fölolvasni egy mondatot. Önök nyújtották be, az általános indoklásban van benne; csak azért, hogy ne hazudtoljam meg saját magamat sem. (Felmutat egy papírt. Olvassa:) “Mégis egy új közút megépítésének az elhatározása és az útépítés tényleges megkezdése között, ott is legalább 10-12 év telik el.ö Nem én mondtam, önök írják le a saját általános indoklásukban. Nem akarom ezzel bántani önöket, csak inkább szeretném, ha elolvasnák a saját beterjesztett anyagukat is.

Kovács Tibor képviselőtársam az M3-as nyomvonalát emlegette. Sajnos nincs itt, nem is tudok rá reagálni.

A kőröshegyi völgyhidat nem mint negatívumot mondtam, csak jelzésként, hogy ha nem nézik meg a környezetvédők, a tájvédők és az útépítők közösen, hogy milyen műszaki megoldás legyen, akkor igenis olyan környezeti károkat lehet okozni, amelyek visszafordíthatatlanok. Nem azt kritizáltam, hogy kőröshegyi völgyhíd lesz, hanem azt mondtam, hogy a kőröshegyi völgyhíd példaként hogyan épül bele és hogyan fog beépülni a magyar tájba.

A 800 kilométerről. Valóban, Toller úr nagyon jól mondta: 800 kilométernyi nem autópályáról beszéltek önök a választási kampány során, hanem gyorsforgalmi útról. Köszönöm szépen ezt az őszinte és végre beismerő vallomást.

(11.00)

Itt pedig 2006-ig nem 800 kilométert tesznek le önök, hanem 375 kilométert, ez a nagy különbség. Végre egy választási ígéret, amiről önök beismerik itt, a Parlament falai között, hogy nem teljesítik.

És szeretnék még egyszer az M5-ösre nagyon röviden visszatérni: Lotz Károly szabad demokrata miniszter volt az, aki aláírta azt a szerződést, aminek következtében évente 5-6-7 milliárdot fizet a magyar állam a magyar adófizetőknek a zsebéből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az M5-ös autópálya koncesszorának, csak azért, mert nincs elég haszna az autópályán. (Az elnök ismét csenget.) Önök írták alá ezt a szerződést! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu