DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A feltett kérdésekre Szász Károly úr, a felügyelet elnöke pénzügyminiszter úrhoz írt tájékoztatása alapján tudom megadni a választ, tekintettel arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a kormányzati hierarchiába történő beillesztése alapján a felügyelet elnöke a parlamentben nem kérdezhető, és a kormány munkarendje alapján ezen szervezet a pénzügyminiszterhez tartozik.

Éppen ezért a Szász Károly elnök úrtól kapott tájékoztatás alapján szeretném azt itt elmondani, hogy az elnök úr nem vitatja, hogy két időpontban, eltérő személyek esetében érkezett kérelem a PSZÁF-hez engedélyezésre vonatkozóan, mindkét esetben késve, azaz a megválasztást követően kapta meg ezt a kérelmet a PSZÁF. Az elnök úr úgy minősíti, hogy ez a kialakult gyakorlatnak megfelelően elfogadható számukra, hiszen - és itt szó szerint idéznék - „
a döntés a felügyelet engedélyétől függő hatállyal lép életbeö című szövegrész a közgyűléseken elfogadásra került. Úgy gondolom, hogy a leírt törvényi szöveg alapján erre nem lett volna lehetősége és nincs lehetősége a felügyeletnek, hogy ezzel a késedelemmel éljen. Tehát a képviselő úr első kérdésére az a válaszom, hogy valóban így történt, és az én jogértelmezésem szerint nem az érvényes és a leírt jog alapján történt az eljárás maga.

Ezt követően az elnök úr a levelében arra is kitér, hogy mikor regisztrálta maga a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy több személyre nézve is kiadta a hozzájárulást. Ő azt írja, hogy a második személyek megkeresése, pontosabban a második esetben, amikor a következő személyekre vonatkozó kérelem érkezett, akkor regisztrálták, hogy egyébként új igény merült fel a hitelszövetkezet részéről, azonban ő ebben nem lát semmifajta meglepetést és semmiféle törvénybe ütközőt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu