HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én előzetesen jelentkeztem írásban hozzászólásra, de úgy tűnt, hogy nem lesz vita, aztán hirtelen kiderült, hogy módosító indítványt nyújtottak be, aminek az az eredménye, hogy ma nem tudunk dönteni, és ha a Házszabály szerint végigvisszük a dolgot, akkor meglehetősen soká, a jövő év elejére születhet meg az a döntés, ami lehetővé teheti azt, hogy a szerződést megkössék, és az autópálya-építés megkezdődjék. Ez meglehetősen hátrányosan érinti azokat az embereket, akik évek óta, sőt évtizedek óta várnak arra, hogy az autópálya megépüljön a Balaton déli partján; ez egy nagyon fontos, 25 kilométeres szakasz.
Attól tartok, hogy ennek a mai módosító indítványnak, amelyet beadtak, az lesz a következménye, hogy az építés meglehetősen el fog húzódni, és az eredeti elképzeléseket, az eredeti tervet nem lehet betartani.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés