KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban félünk attól, hogy meg fogunk lepődni a támogatásokkal kapcsolatban, hogy kik jutottak ezekhez a támogatásokhoz. Ön említette a 60 milliárdot 2002-ből: tudjuk jól, hogy ebből 42 milliárdot gazdasági társaságok kaptak, a családi gazdálkodóknak, az egyéni gazdálkodóknak csak 18 milliárd jutott.

De szeretném emlékeztetni a miniszter urat arra is, hogy annak idején, 2002-ben, szintén aszálykárra hivatkozva közel 20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztottak szét. Az idei évben erre önök csak 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosítottak. December 1-jén, a mai napon nyilatkozott ön, és azt mondta, még mindig nem tudja, elegendő lesz-e ez a pénz vagy nem - december 1-je van. De ha elegendő is, én úgy érzem, a 100 milliárdhoz viszonyítva ez az összeg még a kárenyhítésre se elegendő.

Ugyanilyen gond és probléma van a hitelekkel kapcsolatban is. Ön ma is vitatkozott ezzel kapcsolatban, hogy ez a hitel, ez a lehetőség mindenki számára nyitva áll. Szeretném elmondani önnek: ma már hallotta többször is, hogy az egyéni gazdálkodók, a családi gazdálkodók ezekhez a hitelekhez nem tudnak hozzájutni, éppen azért, mivel nincs százszázalékos garancia. A hitelintézetek fedezetet követelnek, és a fedezetekkel az egyéni gazdák, a családi gazdálkodók nem rendelkeznek.

Még egy másikra szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, ami a határozatunkban 3. pontként szerepel: az Országgyűlés kötelezi a kormányt, hogy 2004. január 1-jéig készítsen intézkedési tervet a súlyos helyzetbe került állattartó ágazatok megsegítésére. Ma, ha bekapcsolta a rádiót, ön is biztos hallhatta, újból milyen gond és probléma van a sertéságazatban.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu