SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ma több újság nagybetűs címmel hozta - mint például az előttem lévő -, hogy mától újra kapható a négynapos matrica. Ez annál is inkább örvendetes, mert először ez jövő nyárra, majd idén Mikulásra lett beígérve, és íme, most december 1-jétől ismét kapható a négynapos matrica.

Úgy gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy a négynapos matrica nyári szezonban történt bevezetése sikertörténet volt. Ez meghozta azokat a pozitív eredményeket, amelyeket vártunk tőle. A nyári idegenforgalmi szezonban érezhetően enyhült az állami kezelésű autópályákkal párhuzamos főutakra nehezedő forgalmi nyomás, amelyet korábban a hosszabb érvényességű matricát megváltani nem akarók idéztek elő. Kedvező volt ez az intézkedés mindazoknak, akik csak egy hétvégén kívánták élvezni az autópályák nyújtotta magasabb szolgáltatási szintet és biztonságot.

Ráadásul, úgy tudom, nem igazolódtak azok az aggodalmak sem, amelyek az autópálya kezelőjénél bevételkiesést jósoltak. Az autóstársadalom üdvözölte ezt a kezdeményezést, és gondolom, most ugyanúgy üdvözli, hogy a jövő nyár helyett már a mai naptól ismét, és úgy tűnik, véglegesen bevezetésre kerül a négynapos matrica.

Ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni öntől, miniszter úr, hogy milyen eredményeket vár a miniszter úr a négynapos matrica egész évre történő bevezetésétől. Mi indokolja a négynapos matrica árának szezonális jelleggel történő megállapítását? Mi az oka annak, hogy a négynapos matricát nem terjesztették ki a tehergépjármű-kategóriákra, és igaz-e az az előbb említett információm, hogy ez az intézkedés az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nél bevételcsökkenést nem okozott? Várom válaszát. (Zaj, közbeszólások: Az M5-ösnél?) Majd legközelebb.

Forrás: parlament.hu