DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én ezt a maradék kis időt egy higgadtabb és kicsit összefoglalóbb pár szóra szeretném még felhasználni.
Az elmúlt egy évben, amióta én itt dolgozom a parlamentben, az egészségügy terén négy komoly törvény született: én azt gondolom, hogy a mindannyiunk által megszavazott és elismert Johan Béláról külön már nem is beszélnék; a kórháztörvénynek nevezett közszolgáltatásokról szóló törvény; a jogállás, ami nekem akkor nagyon tetszett, és nagyon sajnálom, hogy csak részleteiben valósult meg; és nem utolsósorban az egészségügyi szakdolgozók kamarájának a megalkotásáról szóló törvény, ami lehet, hogy évek múlva egész történelmi léptékűnek is minősülhet.
A négy törvényben nyilván vannak hiányosságok, nyilván vannak olyan dolgok, amit lehetett volna jobban is csinálni, de az elvitathatatlan, hogy nagyon sok munka áll mögötte, nagy kreativitás, és én azt gondolom, hogy mint teljesítmény, ez egy óriási dolog.
A vita során és egyébként beszélgetéseink alapján is nyilvánvaló számomra, hogy ugyan vitatkozunk, de szerencsére - főleg az orvosok és az egészségügyben dolgozók - valahogy mégis egyfelé forog az agyunk, és mindannyian a betegek érdekében az egészségügy jobbítását szolgáljuk a magunk módján.
Amiben abszolút egyetértünk, az az, hogy mindannyian ismerjük az egészségügy állapotát, esetleg más oldalról beszélünk róla, de tudjuk azért azt is, hogy amit a másik mond, annak mekkora a valóságalapja. Egyetértünk a megelőzés fontosságában, ez rendkívül fontos. És én azt gondolom, hogy erről olyan túl sokat beszélni, meg a forráshiányokra hivatkozni nem kellene már, hanem a gyakorlatban kell majd bebizonyítanunk, illetve bizonygatjuk is már, hogy ennek milyen nagy jelentősége van.
Egyetértünk a tőkebevonás kérdésében is. Engedtessék meg, hogy ezt gondolhassa más másképpen, a lényeg mindenféleképpen az, hogy a tőkehiányos egészségügy jobb gazdasági pozícióba kerüljön. Ugyancsak egyetértünk a járóbeteg-, illetve a háziorvosi ellátás definitív voltának a jóságában. Csak azért mondom el ezeket még egyszer újra, és foglalom össze, mert olyan villongások vannak, amelyek, úgy gondolom, inkább csak maszkok, és csak a vita kedvéért viták, olyan sok minden és olyan nagyon fontos dolog van, ami miatt érdemes a további munkánkat mindenféleképpen csinálni.
Én megerősíteném még egyszer képviselőtársam felszólalását a finanszírozási reformot illetően, mert mi úgy érezzük, hogy ha még abba bele tudna ez a kormány fogni, akkor tényleg teljesítené a feladatát. A finanszírozási reform nem egy gazdasági versenyhelyzetet jelent... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Egy mondatot... (Az elnök jelzi, hogy letelt az idő.)
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés