SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Béki Gabriella képviselő asszonynak mondom, hogy azok a javaslatok, amelyeket tavasszal megfogalmaztunk, sajnos még mindig aktuálisak. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy akkor is felvetettük azt, hogy nincs gyógyszer-megállapodás, és ennek következtében milyen helyzet állt elő a gyógyszerpiac frontján.

Az is tény, hogy azóta megváltozott a helyzet, sokkal súlyosabb lett a helyzet, főként a jövő évi költségvetés, gazdasági helyzet tudatában, és ezért újabb, jóval stratégiaibb kérdéseket, javaslatokat is meg kellett fogalmazni.

Továbbra is azt várom egyébként önöktől, hogy a javaslatainkról nyilatkozzanak, hogy egyet tudnak-e ezekkel érteni, és tud-e ebben a parlament négy pártja valamiféle együttműködést tanúsítani, legalább, ahogy ön is fogalmazott, a stratégiai kérdésekben.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu