GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Miközben magunk is azt hisszük, hogy a szakszervezeti tisztségviselők kellő védettséget élveznek, lám-lám, a példa is mutatja, hogy vannak torzó helyzetek, és életre hívódnak olyan szituációk, amikor eleve felfoghatatlan történések húzódnak meg az ügyek mögött.
Azt gondolom, a legnagyobb baj az, hogy amikor ilyen típusú elbocsátások történnek, akkor az elbocsátásokat követően, már akit elbocsátottak, az mint magánember áll a háttérben, egyedül, tétován egy egész apparátussal szemben; ez nagyon megnehezíti a helyzetét. Azt gondolom, hogy mivel az esetleges per sok esetben évekig eltarthat, ezért nagyon nehéz helyzetbe kerülnek ezek az emberek, és az úgymond, igazságszolgáltatás tekintetében nincs megfelelő ellenszolgáltatás.
Ezért azt hiszem, hogy az ön válasza csak azért fogadható el az én számomra, mert a következő időszakra vonatkoztatottan lehetőségét látja ön is annak, hogy a munka törvénykönyvén keresztül egyéb változtatásokat eszközöljünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(13.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés