DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Látszólag egy szokásos nemzetközi egyezmény elfogadásáról lenne szó, mely esetben a Ház mindkét oldalán csak azért szoktunk imádkozni, hogy a miniszteri expozé minél rövidebb legyen, hogy minél hamarabb tudjunk szavazni a kérdésrõl. Azonban úgy gondolom, hogy ez az egyezmény és ez az elõterjesztés megér néhány gondolatot.
A miniszter úr is említette - ami az anyagban szerepel -, hogy az egyezmény megfogalmazásának elkezdésétõl az elfogadásáig eltelt szûk két és fél esztendõ alatt több mint 13 millió ember halt meg a világon; azonban jelenleg Magyarországról van szó: ez alatt a szûk két és fél esztendõ alatt 70 ezer honfitársunk halt meg bizonyítottan a dohányzás káros következményeitõl. Közismertek azok az adatok, amelyek az egészségügyi büdzsé terhelését mutatják ki a dohányzás ártalmai miatt. (Zaj.)
Úgy gondolom, most lehetõség nyílik arra, hogy még egyszer áttekintsük, valóban megtettünk-e és megteszünk-e mindent ezen a téren, hiszen csak emlékeztetem önöket, amennyiben érdekli önöket, hogy a miniszterelnök úr az évértékelõ beszédében is említést tett a tragikus népegészségügyi állapotokról, tehát hogy megtettünk-e és megteszünk-e mindent ebben a vonatkozásban. (Folyamatos zaj.)
Elnök úr, ha megengedi, egy picit várok, mert nem akarom a többieket zavarni. (Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés