SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, a tárgyalásaik eredménye röviden úgy foglalható össze, hogy ezáltal olcsóbb lesz, egyáltalán matricás közlekedés lesz az M5-ös autópályán, ez jóval olcsóbb lesz, mint az eddigiek. A forgalom az alsóbb útvonalakról visszaterelődik az autópályára, és ezzel a környék élhetőségét teszi jóval jobbá ez az eredmény; és gyorsan megépül Szegedig, illetve majd a következő szakaszban az országhatárig az M5-ös.

Én azonban megkérném önt, hogy a rendelkezésre álló hátralevő egy percben még legyen szíves arra a kérdésemre válaszolni, aláhúznám a jelentőségét, hogy mikor és mit hoznak nyilvánosságra a most létrejövő megállapodásból. Ennek azért van jelentősége, hogy lássuk, a kétkedők, akik fanyalognak, akik nem tudják elfogadni, hogy ez jó megállapodás volt, tulajdonképpen maguk is saját szemükkel láthassák és meggyőződhessenek a tárgyalások eredményességéről.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu