DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Széchenyi István azt mondta, hogy Magyarország pillanatai drágák. Elrontott és elvesztegetett pillanatai még drágábbak, teszem hozzá, és a mai vitanap tanulságaként eddig azt lehet megállapítani, hogy sajnos megértés és közeledés az álláspontokban eddig még nem történt.

Kár pedig, mert ezekért az elvesztegetett pillanatokért fizetünk, szeretném hangsúlyozni: szó szerint fizetünk. Hiszen 2004 elején olyan magas kamatfelárat kell adnunk a hitelezőinknek, amely meghaladja például az évek óta mély válsággal küzdő Brazíliáét is, mert csak ekkora kockázati prémium felajánlása mellett hajlandók kölcsönt nyújtani. Legalábbis a jegybank 12,5 százalékra felvitt, a termelés és a beruházások szempontjából elviselhetetlenül magas, ezért a növekedést visszafogó alapkamatlába ezt üzeni a világnak. Akkor pedig az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy hogyan jutottunk el idáig. Akkor pedig az a kérdés, hogy a hozzánk hasonló paraméterű országokhoz képest, ahol jóval alacsonyabb kamatszinten finanszírozható a gazdaság, vajon miért tér el Magyarország. Ebből a szempontból szembe kell nézni azzal, ami a Fidesz kormányzása alatt is történt. Azért kell szembenézni vele, mert a magyar gazdaságban egy-három év telik el addig, amíg valamilyen intézkedésnek, döntésnek a hatása érezhetővé válik.

Tehát amit most, 2004 elején fizetünk meg, annak az oka nagyrészt 2000-ben, 2001-ben vagy 2002-ben eredezik. Mindenekelőtt egyébként az a politika, amely felelőtlen volt, és rövid távú hatalmi szempontokat követett, felelőtlen volt többek között azzal, hogy 2001 második felével akkor vált mindent felülmúló gazdaságpolitikai céllá az erős forint, amikor rontotta az exportra termelők versenyképességét; rontotta, mert az exportárak emelkedtek, aminek következtében az exportkereslet visszaesett. Így ment tönkre szinte az egész magyar ruházati ipar, és, kérem, ez tett be a magyar mezőgazdaságnak; ez a magas, erősen tartott forint, mert bizony, azoknak a hazai kis- és középvállalkozásoknak tette lehetetlenné a helyzetét, amelyekért egyébként önök szavakban - de szeretném hozzátenni, csak szavakban - annyit aggódnak; azoknak, akik hazai anyagból magas és növekvő munkaerő-ráfordítással állították elő termékeiket, és kénytelenek voltak egyre kevesebb forintellenértékkel beérni mindaddig, amíg csak be nem zárták az üzemeiket. Továbbá, a politikailag inspirált, túldimenzionált és rendkívül rosszul időzített döntésükkel, amellyel a lakáshitelezési rendszer feltételeit példátlanul fellazították, ami a korábbinál jóval nagyobb mértékben terhelte meg az egyébként is túlfeszített államháztartást.

A lakossági hiteligények akkor zúdultak rá a magyar gazdaságra, amikor a belső pénzpiacról szerezhető források elapadtak. Kétségkívül igaz, hogy 2002-ben ebből még semmit nem lehetett látni. És tudják, hogy miért nem lehetett látni 2002-ben? Azért, mert a magyar gazdaság oly mértékben lelassult, hogy nem volt a vállalatoknak hiteligénye. És 2003-ban, amikor elkezdődött a gazdasági növekedés, elkezdődtek a beruházások, és megjelent a hiteligény, akkor vált világossá az egész gazdaságban, hogy nincs az a lakossági megtakarítás, amely motorja lehetne a fejlődésnek.

Kérem, annak a kormányzati politikának a következményét viseljük most, 2004-ben, amely 2002-ben, a választásokra készülve egyszerűen kiengedte a kezéből a gyeplőt. Orbán Viktor miniszterelnök úr tudta, mit tesz. Orbán Viktor miniszterelnök úr arra számított, hogy a választások után, hiszen akkor miniszterelnök volt, mindent a rossz külgazdasági körülményekre ken, és valami csomaggal majd szépen helyreállítja az egyensúlyt. Tudta, mert felkészült politikusként nyilván információja volt a magyar gazdaság helyzetéről, azonban nem így történt. Orbán Viktor a választások első fordulójának elvesztése után olyan politizálásba kezdett, amit egyetlen elv vezérelt: ha ő vesztett, akkor vesszen mindenki. Tudta, hogy üres a kassza, mégis több száz milliárd forinttal terhelte meg azt a büdzsét, amelynek állapotát ismerte.

Ezek azok az okok, tisztelt képviselőtársaim, amelyek a mai helyzethez vezettek, mert a rossz külső feltételekre adott rossz válaszok egyre inkább egy visszafejlődési spirálba lökték a magyar gazdaságot. Nézzük ennek a számait, nézzük, hogy 2001 és 2003 között - amiért még önök voltak felelősek, hiszen a 2002-es, 2003-as folyamatokat egy-két évvel korábbi döntések határozták meg - mennyivel nőtt a bruttó hazai termék, ami egy ország teljesítményét mutatja. Kérem, 10 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. És mennyivel nőtt az ország nettó devizaadóssága? 40 százalékkal. Ez az eladósodás, ez a jobboldali kormány hagyatéka, ezt hagyta örökül a szociáldemokrata-liberális kormányra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen körülmények között is betartottuk az ígéretünket. Betartottuk az ígéretünket: több mint 20 százalékkal nőttek a reálkeresetek, komolyabb segítséget kapnak a szülők a gyermekneveléshez, mint bármikor korábban, és kérem, képviselőtársaim, másfél év alatt sokkal több minden történt, jó, a családokkal és az emberekkel, mint az önök négyéves uralkodása alatt. Szembe kellett néznünk persze azzal, hogy annak az elhibázott gazdaságpolitikának, amelyet önök műveltek, a hatását hogyan lehet kiigazítani. Mi egy fokozatos kiigazítás mellett döntöttünk, és már 2003-ban elkezdtük a visszatérést a fenntartható fejlődés gazdaságpolitikájához, a kiszámítható és kiegyensúlyozott fejlődés megteremtéséhez, miközben a 12,5 százalékra feltornászott jegybanki kamat előnytelen mind a költségvetésnek, mind a reálszférának. Előnytelen, mert megterheli az államháztartást, amely éppen a hiány leszorítását vette célba, és előnytelen, mert a 2003 második felében lassan javulást jelző gazdasági növekedést is gyengíti.

Ezért a Magyar Szocialista Párt kezdeményezi, hogy a kormány jusson megegyezésre a jegybankkal a mielőbbi kamatcsökkentésről, ami kezdődhet jelzés értékű mértékkel is. Ez alapulhat a szigorú jövedelempolitika felmutatásán és a 25 százalékos felső áfakulcs csökkentését tartalmazó, tehát dezinflációt segítő adóreform kidolgozásán.

Tisztelt Ház! Én azt tartom döntőnek, hogy a kormányzás felelősségét viselő Magyar Szocialista Párt gazdaságpolitikájának iránya az exportvezérelt gazdasági növekedés. Ez biztosíthatja a fejlődést, ez biztosíthatja a versenyképességet, ez biztosíthatja a magyar társadalom jólétét - persze, más eszközökkel, mint '95-ben, más eszközökkel, mert most az innováció, az infrastruktúra kiépítése és a foglalkoztatás bővítésének ösztönzése a kitörési pont. Ha ugyanis többen végeznek értékteremtő munkát, akkor nő a nemzet jóléte és a gazdagság. Ha többen fizetnek adót és járulékot, és az így képzett szociális alapokat kevesebb ember között kell szétosztani, akkor stabilizálódik az államháztartás. Ha több ember képes munkája jövedelméből megteremteni saját maga és eltartott családtagjai jólétét, akkor csökken a szegénység. Igen, a munkaösztönzési elv azt jelenti, hogy egyrészt érje meg foglalkoztatni a nehezen foglalkoztathatókat is, másrészt érje meg személyes erőfeszítéseket tenni a munkához jutás érdekében.

(12.00)

Ahhoz, hogy többeknek, a nehezen foglalkoztathatóknak is munkájuk legyen, olcsóbbá kell tenni az ő foglalkoztatásukat, munkába állításukat a munkaadók számára, ezzel mintegy átvállalva az éppen az ő foglalkoztatásukból eredő kockázatok egy részét, legalábbis a munkába állás első időszakára.

Ahhoz, hogy többen vállaljanak munkát, az átmeneti időszakban jelentkező többletköltségek, a ruházkodás, az utazás vagy az élelmezés többletköltségeinek részleges átvállalása adhat ösztönzést.

Az MSZP ezért kezdeményezi, hogy már az elkövetkező hónapokban a kormány indítsa el a változásokat egy igazságosabb, méltányosabb és hatékonyabb társadalompolitikai gyakorlat irányába. Mert szerintünk a szociális jövedelmeket elvszerűen és célszerűen kell elosztani. Igazságos, méltányos és hatékony elosztásra van ugyanis szükség. A szociális jövedelmi programok kapcsán ugyanis a legfontosabb kérdések azok, amelyek azt akarják tisztázni, hogy kinek, miért, hogyan és mennyit. A lehetséges válaszoknak racionálisan értelmezhetőknek, megvitathatóknak és következményeikben áttekinthetőknek kell lenniük.

A Magyar Szocialista Párt a gyermeknevelés támogatásában ezért a méltányosság elvét képviseli. A méltányosság elve egyfelől azt jelenti, hogy a társadalom elismeri a gyermekneveléssel járó többletköltségeket valamennyi szülő esetében. Vagyis két azonos jövedelmű szülő esetében jusson több támogatás annak, akinek több gyermeke van. Ugyanakkor nagyobb mértékben támogassa azokat a szülőket, akiknek alacsonyabb a jövedelmük, akiknek nagyobb erőfeszítést jelent a gyermekeikről való gondoskodás.

A Magyar Szocialista Párt álláspontja az, hogy a magyar gazdaság mai teljesítménye alapján is érvényesíthető a szociális minimum elve. A bizonyos megélhetési szinthez szükséges minimális jövedelmet mindenki számára biztosítani kell: ez társadalmi közfelelősség. A szociális minimum megállapításához nagy önuralom és becsületesség kell, hiszen csak olyan összeghatárt szabad megállapítani, amit mindenki számára valóban biztosítani, finanszírozni lehet. A támogatásoknak itt egyértelműen az a céljuk, hogy a szegények élete kicsit könnyebb legyen, hogy csökkenjen a szegénység mélysége. Más esetekben bizonyos szociális támogatásoknak az az elsődleges céljuk, hogy általuk jelentősebb közkiadással járó problémákat lehessen megelőzni. Igen, ez az a kormány, amely ennek a prevenciós elvnek megfelelően a lakásban maradást támogatja, mert ha ez nem sikerül, akkor a hajléktalanság, az intézménybe kerülés jóval többe kerülne a magyar társadalomnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Pártnak világos a célja: mi azt szeretnénk, hogy mindenki jól éljen, hogy mindenki jobban éljen. Ehhez értelmes párbeszédre van szükség a gazdaságról: őszinteségre és bizalomra. Ezért kezdeményeztük ezt a mai vitát. Remélem, ez a vita végül mindnyájunk számára hasznos lesz. Mert tényleg igaza van Széchenyi Istvánnak: “Magyarország pillanatai drágákö - drágábbak, mint valaha.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu