GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Folytatva pénzügyminiszter úr expozéját, arra szeretném helyezni a hangsúlyt, hogy milyen területeken és milyen módon kívánja a gazdasági kormányzat erősíteni a hazai vállalkozásokat, milyen módon kívánja azt a versenyképességet megteremteni és növelni, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar vállalkozások sikeresen, eredményesen tudjanak csatlakozni az európai gazdasági térséghez, és ott hosszú távon megállják a helyüket.

A versenyképesség növelésének feladatát elsősorban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vállalja. Ennek megfelelően a tárca költségvetésének 80 százaléka is arról szól, hogy milyen módon lehet a hazai vállalkozások versenyképességét javítani. Ennek keretében a kormány nem sokkal azután, hogy kialakította gazdasági stratégiáját, még az elmúlt év elején meghirdette az Európa-tervet, magyarul, egy olyan átfogó gazdaságfejlesztési stratégiát hirdetett meg, aminek keretében a sokaknak sokfélét nyújtó támogatási rendszert építette ki, hogy minél többen, minél semlegesebb piaci versenykörülmények között hozzájuthassanak azokhoz a támogatásokhoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy előbbre tudjanak lépni.

A tavalyi évben, erről tudok összefoglaló adatokat mondani, már több mint 12 ezer vállalkozás jutott hozzá valamilyen formában államilag támogatott forrásokhoz, amelyek összege meghaladta a 60 milliárd forintot.

(9.20)

Ezek a következő konstrukciók formájában zajlottak; hiszen tudni kell, hogy minden kifizetett állami forint, amit az adófizetők pénzéből a vállalkozásoknak a versenyképességük növelésére adunk, az Európai Unió szabályainak megfelelően előzetesen meghirdetett, nyilvános, mindenki által ellenőrizhető pályázati keretek között zajlik, az uniós normáknak megfelelően. Kialakítottuk azt a monitoringrendszert is, ami lehetővé teszi a pályázati célok keretében megvalósult fejlesztések utókövetését, illetve annak az elemzését, hogy ténylegesen hozzájárultak-e ahhoz a gazdaságfejlesztési célhoz, amihez az adófizetők támogatását elnyerték.

Az első ilyen programcsomag a vissza nem térítendő támogatások kategóriája. Tulajdonképpen ez az a keret, amit örökölt ez a kormányzat az elődjétől, hiszen az elődje ebben az egy kategóriában próbált igazán megjelenni, és a vállalkozásokat támogatni. Ugyanakkor szeretném azt is egyértelműen mindenki tudomására hozni, hogy a tavalyi évben a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretén belül több vállalkozás jutott támogatáshoz, mind az előző két évben összesen - azt is mondhatom, hogy mint bármikor, bármelyik költségvetési évben, bármelyik kormányzat idején. Ez összesen 4509 vállalkozást érintett, ezekhez jutott el az állami segítség valamilyen formája, vissza nem térítendő támogatás keretében, annak érdekében, hogy a versenyképességüket növelni tudják, korszerű technológiákat tudjanak beállítani a termelésbe, többletfoglalkoztatást valósíthassanak meg.

Új eleme a vissza nem térítendő támogatásoknak a Smart Hungary-program, ahol már inkább a közepes méretű vállalkozások számára kínál az állam támogatást a beruházásösztönző, technológiai fejlesztő tevékenységükhöz. Ennek keretében 525 vállalkozás nyert el 8,8 milliárd forint értékben állami támogatást, hogy jelentős többletberuházásokat és többletfoglalkoztatást valósítsanak meg. Azonban itt nem zárult le az állami vállalkozásélénkítés, versenyképesség-javítás programja, hanem további programokat hirdetett meg. Európa-szerte, de mondhatom azt is, hogy mindenhol a világon talán a legfontosabb problémája a kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy nehezen tudnak hozzájutni hitelágon fejlesztési forrásokhoz. Hiszen az ebben a kategóriában jelentkező pénzügyi kockázat nagysága miatt a bankok csak magasabb kamatlábakkal, nagyobb garanciafedezet-követelmények teljesítése esetén nyújtanak hiteleket. Ezeket a feltételeket nehezen teljesítik a kis- és közepes vállalkozások.

Ahhoz, hogy ténylegesen hitelképessé váljanak és megteremtsék a hitelági finanszírozás lehetőségét, kialakítottuk a négylépcsős hitelprogramot. Ennek keretében a Széchenyi-kártya minden korábbi elképzelést meghaladó mértékű sikere volt tapasztalható, de ide sorolhatom a mikrovállalkozásoktól, a mikrohiteltől a midihitelen át, az 50-500 millió forint között adható Európa technológiai beruházási hitelprogramot.

Harmadik elemként ehhez garanciarendszereket alakítottunk ki, hogy a vállalkozások hitelfedezeti lehetőségét is megteremtsük.

A versenyképesség-javítás negyedik eleme: a fejlesztési tőkeágon való hozzájárulás-segítés, hiszen az a cél, hogy hosszabb távra működőképes vállalkozások erősödjenek meg, úgy, hogy adott esetben ne terhelje őket a hitelezéssel, annak a törlesztésével együtt járó teher. Ebben mind a Magyar Fejlesztési Bank - amely egészen új, és valóban fejlesztési típusú tevékenységeket alakított ki -, mind pedig a tárca egyéb intézményei jelentős szerepet játszanak, úgymint a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt., vagy a határon túli tőkebefektetéseket segítő Corvinus Rt. is.

Ötödik elemként szeretném megemlíteni a Lánchíd-faktoringprogram ősszel beindított lehetőségét, ami abban segíti a kis- és közepes vállalkozásokat, hogy ha már sikerült piacot szerezniük, sikerült eladniuk a terméküket, akkor minél hamarabb, késlekedés nélkül hozzájuthassanak - és kedvező feltételekkel - a kintlévőségeikhez, ne legyenek kiszolgáltatva a nagyvállalkozások esetleg hosszú időszakot kihagyó fizetési hajlandóságának.

Ezek azok a lehetőségek, amelyek a gazdasági növekedést, a kis- és közepes vállalkozások erősítését segítik, hiszen tudjuk azt, hogy a megtermelt nemzeti jövedelem nagyobbik hányadát ezek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások adják, ők adják az egész vállalkozási szektor gerincét és a gazdaság hosszú távú fejlődésének motorját. Az ő tevékenységük alapozhatja csak meg azt is, hogy valódi nagyméretűnek nevezhető vállalatok telepedjenek le, hogy komoly mértékű tőkebefektetések jöjjenek az országba, hiszen ez az a vállalkozói háttér, ami az ő tevékenységüket is segíti, megalapozza, beszállítóként megjelenik, és erősíti őket. Ezzel a közvetett hatása lényegesen nagyobb.

Egy mondatot hadd mondjak még arról, hogy nemcsak a vállalkozások közvetlen segítése, hanem a közvetett segítés, a képzés, az oktatás is nagy hangsúlyt kapott az elmúlt időszakban. Az európai uniós szabályokra, szabványokra, pályázati lehetőségekre vonatkozó ismeretterjesztésre igen sokat áldoztunk, és meggyőződésem, hogy ezek mind nagy hasznára válnak a vállalkozásoknak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu