DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Miniszter úr, az ön válaszával két probléma van. Az egyik az, hogy nem volt válasz, legalábbis a föltett kérdésre nem válaszolt; amit viszont válaszolt, azt nagyon nehezen lehet a konkrét probléma megoldásaként értelmezni.
Miért mondom azt, hogy nem volt válasz? Nem volt válasz, hiszen azt kérdeztem, hogy mit kíván tenni a kormány a magyar gazdaság versenyképessége érdekében, mert meggyőződésünk, hogy új munkahelyeket akkor lehet létrehozni, ha a gazdaság versenyképesen növekszik, és létrehozza a tartós új munkahelyeket. Az a bővülés, amiről ön beszél - most nem érdemes vitatkozni rajta, hogy 60 vagy 80 ezer -, nagyrészt átmeneti, ínségenyhítő jellegű közmunkából, illetve a közszféra mesterséges földuzzadásából származik, amelyet egyébként nem is tudnak tartani, és mostanában elkezdtek elbocsátani. Az üzleti szférában, ahol a tartósan létrejövő új munkahelyeknek kellene szaporodniuk, ott szinte semmi nem történt az elmúlt időszakban.
Eseti példákat természetesen mindig lehet mondani, bár ezekkel sem ártana vigyázni (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő!), mert az előbb említett Zemplénagárd például (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 120 kilométerre van a (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés