FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1. §-nál került definiálásra az áfatörvény alapján az osztatlan közös tulajdonok kérdése. Általánosan, mint például a társasházaknál is az osztatlan közös tulajdonok kérdésében definiálja a törvénytervezet, hogy kit tekint adóalanynak az adóhatóság a későbbiekben, és ebben a többségi tulajdonost definiálja, vagy pedig a tulajdonosi közösség által kijelölt személyt definiálja.
Ez az általánosságban megfogalmazott elképzelés lehet, hogy beválik - mint ahogy említettem - egy ingatlan, egy ház, egy épület esetében, egy társasház esetében, de nem tudom egyelőre elképzelni, és nem kaptunk rá választ, hogy vajon hogyan működik az osztatlan közös földtulajdonok esetében, amit a magyar társadalom a rendszerváltás óta, vagyis az újkori tulajdonhoz jutás pillanata óta, 1992-93 óta cipel magával. Azóta egyetlenegy kormánynak sem sikerült véglegesen megoldani, habár a polgári kormánynak a törvénykezési feladata megvolt, a végrehajtása viszont nem sikerült, hiszen a 2002-es kormányváltás ebben megakadályozta őt, a jelenlegi kormány pedig nem hajtotta végre az előző törvény adta kötelezettséget. Tehát ma sincs az osztatlan közös földtulajdon szétírva a valódi tulajdonosok nevére. Ez egy osztatlan nagy, közös birtokban van.
Erre a tulajdonformára is igaz a mostani áfatörvény módosításakor nevesített eljárás, azaz ennek a tulajdonosi csoportnak egy közös kijelölt személyt kell nevesíteni az adóhatóság előtt, vagy pedig, ha ezt nem teszik meg, akkor a törvény erejénél fogva a legnagyobb tulajdoni résszel rendelkező válik adóalannyá.
Módosító indítványomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy ezt az általános elvet ne vegyük figyelembe, amikor az osztatlan közös földtulajdonról beszélünk, azért, mert a 12-13 éves kudarccal végződött tulajdoni szétírás is azért nem sikerülhetett, mert ezek a közös tulajdonosok valamilyen oknál fogva nem tudtak egységes, közös nevezőre jutni, mert valamilyen érdekellentét volt közöttük.
(17.00)
Sőt, ami a napi gyakorlatot sok esetben visszatükrözte, elhaláloztak, öröklés nem történt, nem vezették végig az utódok az örökléseket, valamint külföldre távoztak, és külföldön nem fellelhetőek az osztatlan közös tulajdoni földrészek egyes résztulajdonosai.
Ebben a szituációban úgy érzékelem, hogy az osztatlan közös földtulajdon esetére nem lehet érvényes a tulajdoni közösség által kijelölt adóalany megnevezése. És az sem lehetséges, hogy egyvalakire rásózzuk, hogy kérem szépen, most már ön az adóalany. Mert a törvénytervezet gyakorlatilag ezt írja elő. Ezért az indítványom arról szól, hogy az osztatlan közös földtulajdon esetére ne ezt az elvet alkalmazza a törvény, hanem ettől eltérően, mindegyik tulajdonos adóalanynak számítódjék.
Az osztatlan közös földtulajdonok döntő többsége bérleti formában kerül megművelésre, nem is biztos, hogy valamelyik tulajdonos lesz a bérlő, sok esetben egy teljesen kívülálló, nem érdekelt fél lesz a bérlő. Nehezen tudom elképzelni, hogy adóalannyá minősítsük azt az egy személyt, aki mondjuk, a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkezik, vagy pedig nehezen tudom elképzelni, hogy a tulajdonosi közösség összeül, és amit 13 évig nem sikerült nekik megoldani, tehát a szétírást, most mégis valamiért közös nevezőre jutnak, és kineveznek maguk közül egyvalakit, aki adóalany lesz. Most mindenki tudja, hogy aki adóalany, annak elég komoly felelőssége van az adóhatóság előtt, és azzal szemben viselné az összes tulajdonostárs adóügyi problémáját. Ezt egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, és óriási felelőtlenségnek a kormány részéről, hogy ezt az osztatlan közös földtulajdonosok esetére is általános érvényűnek szeretné betudni.
Ezért, mint említettem, az indítványomban arra tettem javaslatot, hogy mentesítsük az osztatlan közös földtulajdonosokat az egyszemélyi kijelöléstől és a közös tulajdoni képviselettől mint adóalanyt, hanem mindenki egyenként legyen adóalany, még akkor is, ha ez esetleg az adóhatóságnak többlet adminisztratív terhet okoz. Ehhez kérném szépen a képviselőtársak támogatását, a kormány támogatását is elsősorban, mert az érthetően motiválja a jelenlegi baloldali többség, képviselőtársaim akaratát is. De egyelőre a kormány ezt az indítványt nem támogatta, és ennek következtében a bizottságok egyike sem támogatta.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés