PAPP JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben számos sajtóhír látott napvilágot arról, hogy a rendészeti szerveknél különböző szervezeti átalakítások folynak. Megszületett a Nemzeti Nyomozó Iroda, létrejött a Rendészeti Biztonsági Szolgálat, megújul az Országos Rendőr-főkapitányság, összevonják a határőrség különböző kirendeltségeit, létrejön egy integrált vezetési központ, Magyarország ringbe száll az uniós határügynökség székhelyének megszerzéséért.
(13.40)
Jóllehet amiket most felsoroltam, akár újságcímekként is idézhettem volna, hiszen ezek az események jelentős közfigyelmet kaptak. Ennek persze az az oka, hogy a közvéleményt érdeklik azok az események, amelyek az állampolgárok biztonsága szempontjából jelentősek. És minden család számára legfontosabb a legvédtelenebbek, az idősek és a gyermekek biztonsága.
Úgy gondolom, hogy valami jó elkezdődött a rendőrségen és a határőrségen. Azzal még csak most ismerkedünk, még csak ízlelgetjük, hogy milyen lesz az Európai Unió állampolgárának is lenni. 1990 előtt mi, ott a nyugati határszélen a vasfüggöny mellett azt éreztük, hogy milyen bezártnak lenni. Azóta kinyílt a világ, és keresztül is dübörög rajtunk. Jön befektető, jön barát, jön turista, de jönnek kábítószercsempészek és embercsempészek is. Most majd azt kell megszoknunk, hogy idővel nem kell megállni az országhatáron, egyet gondolva, személyinkkel a kezünkben ellenőrzés nélkül utazhatunk keresztül-kasul az Unió országain.
No igen, de régóta foglalkoztat minket egy kérdés: akkor a bűnözők is szabadon jöhetnek-mehetnek? És ez persze újabb kérdéseket szül. A bűnöző is gondolhat egyet, és ellenőrzés nélkül keresztül-kasul utazhat az Unió országaiban, akár Magyarországon is? Vajon a mi családjaink, az én és családom biztonsága fölött őrködők - rendőrök, határőrök - tudják-e ezt az új helyzetet kezelni? Látszik, hogy a Belügyminisztérium, valamint a rendőrség és a határőrség vezetői felmérték azokat a biztonsági kihívásokat, amelyekkel szemben megfelelő lépéseket kell tenni. Határozottan belevágtak a különböző szakterületek megújításába, ami egy laikus számára is elengedhetetlennek tűnik ebben a versenyfutásban.
Számomra fontos az is, hogy a feladatokat végrehajtó rendőrök és határőrök azonosulni tudjanak a változásokkal. A modernizáció számukra is hozzon javulást munkakörülményeikben, szakmai felkészültségükben és egzisztenciális biztonságukban. Ne féljék az átalakulást, hanem készüljenek rá, és lássák benne a saját jövőjüket és helyüket. A híradásokban, amelyek az előbb említett bejelentést kísérték, megemlítették a megújítás okait. Szembetűnő volt, hogy mindegyik változás indokai mögött központi szerepet játszott az, hogy a bejelentett változások az uniós követelményszint érvényesítését is szolgálják a speciális szakmai érvek mellett. A legfontosabb mégis az egyes ember biztonságérzete. Szerintem jó dolog, hogy az uniós szintű közbiztonság elérése a cél, jó dolog, hogy akiknek ez a dolguk, időben felismerték a változtatások szükségességét, jó dolog, hogy szakmai igényességgel kidolgozták a korszerűsítés folyamatát és annak elemeit, jó dolog, hogy a felelős vezetők ezeket következetesen végrehajtják. De a legjobb dolog az lesz, ha ezt majd érzik is az emberek.
Úgy gondolom, hogy amit a kormány vállalt a közbiztonság ügyében, azt elvégzi, és ez nemzetünk, hazánk valamennyi állampolgárának az érdekeit jól szolgálja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés