ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Lázár János jegyzők lesznek a segítségemre. Kérem a jelenlévőket, ne feledkezzenek meg arról, hogy csipkártyájukat a kártyaolvasóban elhelyezzék.

Tisztelt Ház! Tisztelt Honfitársaim! Megemlékezéssel kezdjük a mai munkanapunkat is, áldozatokra emlékezünk. Olyan áldozatokra, akikre emlékezni csak most, a rendszerváltást követő években szabad büntetlenül. Olyan áldozatokra, akikre nemcsak szabad, de kell is emlékeznünk. Emlékezni a kommunizmus áldozataira egyet jelent a múlttal való elszámolással. Korparancs, meggyőződésünkből fakadó tett. Igen, tett, mert a múlt őszinte és tisztességes megvallása ma még igenis, nagy tettnek minősül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs sem olyan történelmi tétel, sem olyan össztársadalmi érdeket tagadó érv, amellyel igazolni lehet egy alapvetően igazságtalan rendszert, amely a legszentebb emberi jogokat, az autonómiát és a szabadságot nem ismeri el. Ma már nem kötelező elhinni azokat az ideológiákat, amelyek a zsákutcás fejlődésről, a modernizációs törekvések okozta kényszerpályákról, történelmi szükségszerűségről szóltak. Hatalmas vívmány ez, mindannyiunk közös vívmánya. A kommunista és más diktatúrák áldozataira emlékezve azt fejezzük ki, hogy meggyőződéssel hisszük és vállaljuk az alkotmányos demokrácia, a jogállamiság magasabbrendűségét, hogy a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok nem lehetnek a sokszor már eddig is félretett, félreértelmezett modernizáció oltárán szükségszerűen hozott áldozatok.

Tudjuk, a kommunista diktatúra áldozatai között ugyanúgy voltak meggyőződéses demokraták, mint fasiszták és kommunisták, liberálisok és konzervatívok, szociáldemokraták, hívők és ateisták. Ezért azzal is szembe kell néznünk, hogy pusztán az a tény, hogy valaki a kommunizmus áldozata volt, még senkinek nem adhat visszamenőleges és feltétlen felmentést egész életére, mert a kommunizmus áldozatai sem voltak mindannyian bűntelenek. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az egykori és a mai antikommunizmus sem jelenti feltétlenül az alkotmányos demokrácia, a jogállamiság elfogadását és hirdetését.

A demokrácia hívei ma azzal kompenzálhatják az egykori bűnöket, azzal enyhíthetik a szenvedések okozta, ma is létező és érthető fájdalmakat, azzal csökkenthetik a gyakran érthető indulatokat, ha egyértelművé teszik elkötelezettségüket a jogállamiság, az alkotmányos demokrácia eszméje és intézményei iránt.

Meggyőződésem, tisztelt képviselőtársaim, ha a politika és a politizálás egyformán erkölcsi kérdés mindannyiunk számára, akkor az emléknapok nem silányulhatnak egy napra érvényes gesztusokká, hanem hosszú távra szóló erkölcsi üzeneteket jelentenek majd. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Megemlékezésünket követően a mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csáky András frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumból: “Lehetetlen helyzetben az egészségügyö címmel. Öné a szó, képviselő úr, parancsoljon!

(Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu